A Szinyei itthon maradt diákjait is pszichológusok kezelik Közoktatás
MTI

A Szinyei itthon maradt diákjait is pszichológusok kezelik

Hosszú pszichológiai utókezelést kapnak a péntek éjjeli veronai busztragédia túlélői a poszttraumás stressz kivédése érdekében - mondta Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programvezetője vasárnap, még Olaszországból nyilatkozva az M1-nek.

A programvezető elmondta, egyesületük két kiképzett pszichológusa szinte minden gyerekkel fel tudta venni a kapcsolat Verona melletti ideiglenes szállásukon, egy másik munkatársuk pedig már budapesti iskolájukban, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban is megkezdte a segítségnyújtást.

Adányi László megjegyezte, a gyerekek nem szívesen beszéltek a katasztrófáról, amelynek idején nagy részük ébren sem volt. A Katolikus Karitász az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében számolt be arról, hogy szervezetük még szombaton felajánlotta segítségét a milánói konzulátuson keresztül és készenlétbe helyezte a katasztrófa helyzetekre, balesetekre specializálódott pszichológus csapatát, lelkészeit, valamint személyszállító járműveit.

Kiemelték, a helyszíni segítségnyújtásukra ugyan már nem volt szükség, de a szakembereikkel bekapcsolódnak majd a hosszú távú pszichológiai és lelki segítségnyújtásba. Major Eszter, az M1 Olaszországban tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy a túlélőknek, illetve az elhunytak hozzátartozóinak a gimnázium és a katasztrófavédelem pszichológusai is segítettek.

Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója szintén az M1-nek nyilatkozva azt mondta, a diákok és a tantestület is nagyon nehéz időszak elé néz, amiben jelenleg 17 pszichológus segíti őket.

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.