Magyar diák is részt vett a WHO és az ENSZ egészségügyi fórumán Közoktatás
Székács Linda

Magyar diák is részt vett a WHO és az ENSZ egészségügyi fórumán

György-Szilágyi Emma többek között az iskolai menstruációs egészség javítására tett javaslatokat.

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja képviselte a magyar fiatalokat az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi fórumán november 5-7. között Budapesten - osztotta meg az AKG.

"György-Szilágyi Emma (12. évf.) képviselte a fiatalok hangját az ENSZ Víz és Egészség Jegyzőkönyv 7. ülésszakán. A tanácskozást Magyarország, mint az ülésszak elnöke szervezte az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságával és az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködésben" - írják.

 

A találkozón 42 ország, nemzetközi és civil szervezetek több mint 250 képviselője vett részt, köztük miniszterek, kormányzati vezetők és szakértők a WHO Európai Régiójából. A hetedik ülésszak kiemelt témája a reziliencia, vagyis az ellenálló képesség erősítése volt. Ennek során a résztvevők arra keresték a választ, hogy miként tehetők ellenállóbbá a víz-, szanitációs és higiéniai rendszerek az éghajlatváltozás, egészségügyi vészhelyzetek és környezeti terhelések közepette.

Ebben a panelben szólalt fel György-Szilágyi Emma is, aki elmondta a tapasztalatait az iskolai helyzetről, valamint javaslatokat is tett; többek között az iskolai menstruációs egészség javítására.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.