"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás
Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.

Már több mint tíz évvel ezelőtt is erőszakosan bánt a gyerekekkel az a nagykanizsai óvodavezető, aki a szülők szerint rendszeresen megpofozta, télen is a hidegben futtatta és a folyosóra lökte az óvodásokat a Piarista Rend Magyar Tartománya által fenntartott Boldog Donáti Celesztina Óvodában.

Miután az itt zajló eseményekről az RTL Híradó riportja alapján az Eduline is beszámolt, lapunkat megkereste egy jelenleg 16 éves fiatal, Ádám, aki a 2010-es években járt az említett intézménybe és kisgyerekként ő is megtapasztalta az akkor még csak óvónő, jelenleg már óvodavezető erőszakos bánásmódját.

Az én időmben a félelem, az erőszak és a megaláztatás a mindennapok része volt. Az óvodavezető rendszeresen bántalmazott minket, gyerekeket

- mondta el az Eduline-nak.

A fiú 4 éves korától körülbelül 1,5 évig járt a nagykanizsai piarista óvodába, ahol az óvodapedagógus minden apróságért erőszakoskodott a gyerekekkel. Volt, hogy erőszakkal tömte a szájába az ételt azoknak a kicsiknek, akik azt nem szerették, vagy egyszerűen nem tudták befejezni az étkezést, de bejáratott módszer volt nála akkor az is, hogy a szerinte rosszul viselkedő gyerekeket egy külön helyiségbe vitte és ott bántalmazta. Akár olyan apróságokért, mint az, hogy egy játékon összevesztek.

Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy engem bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül. Könyörögtem a bocsánatért, de nem állt meg

- emlékszik vissza a most 16 éves fiú.

Verbálisan is megalázták őket

Ádám szerint a büntetésnek egyfajta rituáléja volt az intézményben akkor, amikor ő oda járt. Ha ugyanis a gyerekek közül valaki valami olyat tett, ami az óvónő szerint helytelen, a fizikai bántalmazás mellett az volt az eljárás, hogy a csoportot egy körben leültették és annak, aki valami rosszat csinált, a kör közepén állva kellett bocsánatot kérnie.

Eközben nem volt ritka, hogy az óvodapedagógusok hülyének, deviánsnak, idiótának nevezték a gyerekeket. Ebből pedig nem csupán a fizikai bántalmazásokkal kapcsolatban említett óvodapedagógus vette ki a részét, hanem egy másik, a csoportért felelő óvónő is.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az említett óvodát, választ azonban a Piarista Tartományfőnökségtől kaptunk. Ők azt írták; a hétfői nap folyamán kaptak bejelentést 18 év alatti fiataltól, amely előtt nem volt tudomásuk a most jelentett esetről, a bejelentés nyomán azonban a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsa (BITT) megkezdte a kapcsolatfelvételt az ügy kivizsgálásához, amelyhez ebben az esetben szülői beleegyezés szükséges.

A bejelentést a vizsgálatot végző hatóságok felé is továbbítottuk. A folyamatban levő vizsgálatban a nagykanizsai intézmény mindenben együttműködik a hatóságokkal. A Piarista Rend Magyar Tartománya augusztus 4-én kiadott közleményében jeleztük, hogy egy független, gyermekvédelmi szervezetet kértünk fel a nagykanizsai intézmény átvilágítására. A vizsgálat folyamatban van. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy hibáinkból tanulva a piarista iskolák a gyermekvédelem terén is példamutatóan működjenek, és a nagykanizsai piarista intézmény ismét a biztonság, a bizalom és a magas színvonalú nevelés helyszíne legyen

- írták.

"Nem bántalmazás"

Azzal kapcsolatban, hogy az óvodában zajló bántalmazás miért nem került már korábban nyilvánosságra és a szülők miért nem cselekedtek, ha már legalább 10-12 évvel ezelőtt is ez volt a helyzet, Ádám azt mondja; ő egyszerűen nem szólt róla a szüleinek. Számára ugyanis normális volt a fizikai erőszak; őt és a testvéreit ugyanis az édesapja is rendszeresen bántalmazta addig, amíg a szülei el nem váltak, ezért nem furcsállta, hogy az óvodavezető is kezet emel a gyerekekre.

A napokban egyébként - ahogyan azt a nekünk küldött válaszukban is írták - nyilatkozatot adott ki az intézmény fenntartója, a Piarista Rend, amelyben bocsánatot kértek és azt írták;

"A rendtartományunk látja, hogy a vádak és az azokra adott hibás válaszok sebeket ejtettek közösségünkön. Őszintén bocsánatot kérünk minden érintett gyermektől és családtól, akiket a kialakult bizonytalan és feszült légkör megterhelt. Az intézményben a szülői bejelentés kezelése, a szülők és a nevelőtestület erről történő tájékoztatása nem volt megfelelő, valamint késedelemmel tett eleget az intézmény jelzési kötelezettségének a gyermekjóléti szolgálat felé. Ezek a hibák megingatták a szülői közösség bizalmát és megosztottsághoz vezettek."

A fiú szerint ugyanakkor a jelzési kötelezettség késői teljesítése mellett magában a rendszerben is súlyos hibák lehetnek, többek között annál a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központnál is, ami a bántalmazó óvónő ügyében jelenleg vizsgálatot folytat. A családsegítő központ egyik munkatársával - aki jelenleg is ott dolgozik - Ádámnak és a családjának ugyanis személyes tapasztalatai is vannak, hiszen a szülei válását követően a gyerekek elhelyezésével és a láthatóság meghatározásával kapcsolatban a gyermekjóléti központ véleményére is szükség volt, és amelynek munkatársa szerinte leírta azt, hogy "a nevelési célzatú verés nem bántalmazás."

A családsegítő központ véleménye miatt pedig annak ellenére, hogy édesapja bántalmazta a családot és távoltartási végzésük is volt vele szemben, hosszabb láthatást ítéltek meg számára, mint amennyi korábban volt. Míg ugyanis a kisebb testvéreivel a szülő szombat-vasárnap tarthatott kapcsolatot, ezt kibővítették péntek-szombat-vasárnapra.

"Bárhová megyünk az országban, mindenhol ez történik. A családsegítő és a gyámhatóság is asszisztál ezekhez a dolgokhoz" - jegyzi meg keményen a 16 éves fiatal.

Szerkesztőségünk az üggyel kapcsolatban az említett családsegítő szolgálatot megkereste, cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk választ.

A bántalmazó óvodavezető egyelőre csak írásbeli figyelmeztetést kapott.

 

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.