Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás
Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.

Nemsokára újra korán kell kelni, iskolába járni, délután pedig házi feladatot írni és készülni a dolgozatokra. A hosszú pihenéssel telt nyári szünet után nehéz visszarázódni az iskolai mindennapokba, hiszen a gyerekeknek újra ki kell alakítaniuk egyfajta tanulási rutint, a tanórák pedig koncentrációt igényelnek.

„Ezt a folyamatot leginkább az segítheti, ha a gyermekekben felkeltjük a motivációt a tanulás, az új tanévvel járó kihívások iránt, ezt azonban nem feltétlenül úgy érhetjük el, ha a szünet utolsó heteiben elővesszük és ismételtetjük, gyakoroltatjuk a tananyagot. Sőt, ezzel akár ellentétes hatást is kiválthatunk, vagyis, hogy a gyermek még inkább fáradtan kezdi az iskolát”

- fejtette ki nekünk Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológus.

A pihenés mellett azonban érdemes rendszeres, mentális aktivitással járó tevékenységet is beiktatni a mindennapokba, amelyek játékos formában fejlesztik a memóriát, problémamegoldást, valamint a nyelvi vagy logikai készségeket. Ilyen például: olvasás, sakk, puzzle, társasjátékok, kreatív írás, történetmesélés – ezek rendkívül hasznosak lehetnek, ugyanis erősítik a tanuláshoz szükséges alapképességeket, miközben örömet is nyújtanak.

Fontos az arányokra is figyelni. A szakértő szerint augusztusban sem kell a komoly tanulásra helyezni a hangsúlyt, nyugodtan lehet a pihenésé a nagyobb szerep, de napi 60 perc aktív mentális „munka” bevezetése sokat tud segíteni a felkészülésben.

Rutinok bevezetése

A nyári szünet alatt - táborok, nyaralások és egyéb programok miatt - sok gyereknek szinte teljesen felborul a tanévben megszokott napi rutinja, főként az alvás és az étkezés tekintetében. Ezért augusztus második felében már érdemes elkezdeni felkészíteni a gyerekeket az iskolai időszakra való átállásra.

„Ha csak az iskola elején kezdjük meg az elvárt rendszer kialakítását, akkor a gyerek helyzetét nagyban megnehezíthetjük, hiszen az átálláshoz is szükséges pár hét és emellett még az új iskolai feladatokkal is meg kell birkóznia” – emelte ki Budavári Eszter.

Így ajánlott tehát fokozatosan elkezdeni egy, az őszi időszakhoz igazodó alvási-étkezési ritmus kialakítását, valamint beiktatni napi 1-2 strukturált tevékenységet.

Milyen hibákat lehet elkövetni az átállás során?

Fontos megjegyezni, hogy a hirtelen, drasztikus változások bevezetése (például szigorú napirend egyik napról a másikra, holnaptól napi 2 óra tanulás) sem tesz jót. Emellett akadnak szülők, akik figyelmen kívül hagyják az egyéni különbségeket – például testvérek összehasonlításánál. És az sem jó, ha a felnőtt a saját bizonytalanságait, szorongásait vetíti a gyerekre.

Vannak, akiknek nehezebb az iskolakezdés

Különösen azoknál a gyerekeknél, akiknek gyengébb az önszabályozási képessége (például figyelemzavaros vagy szorongó gyerekek), náluk nehezebb lehet visszaállni a megszokott rutinba. A szünet után náluk jelentősebb kognitív és érzelmi stressz jelentkezhet. Az iskolakezdésnél pedig fáradékonyság, nyugtalanság vagy alvászavar is felléphet.

 

Mi történik, ha a szülő nem készíti fel a gyereket?

A szakember szerint esetenként változó lehet, hogyan élik meg a gyerekek a hirtelen változást. Van, akit például pont az tesz feszültté, ha már hetekkel az iskola előtt erről beszélnek otthon, mert ő inkább még élvezné a gondtalan napokat.

Ugyanakkor a legtöbb gyereknek bizonytalanságot okoz a közösségbe, és a tanuláshoz való visszatérés. Sokféle érzelem megjelenhet, a gyerek tarthat attól, hogy a többiek ügyesebben rázódnak vissza tanulásba, ő pedig lemarad, vagy izgulhat attól is, hogyan fogják majd őt az osztálytársak, tud-e majd valakihez kapcsolódni. Sokszor a gyerekeket már hetekkel az iskola előtt foglalkoztatják ezek a kérdések, de nem mindig beszélnek róla.

„A biztonságérzetet nagyban növelheti, ha beszélgetünk a gyerekkel az iskolakezdéssel kapcsolatos érzéseiről, esetleg „forgatókönyveket” készítünk, egy-egy helyzetben milyen reakció, megoldási mód segítheti őt.”

Így érdemes motiválni a gyerekeket

Ezen a téren fontos a pozitív keretezés – emeli ki a szakpszichológus, aki szerint elsősorban az iskolakezdés örömteli oldaláról érdemes beszélgetni. Hiszen új élmények és akár új barátok is várhatnak rá. Emellett célkitűzéseket is érdemes közösen megfogalmazni, illetve a jutalmak kilátásba helyezése is segítheti az átállást.

„A gyerek számára érdemes egyéni képességeihez igazodó, kisebb és konkrétabb célokat keresni. A külön foglalkozások, szakkörök keresése, kiválasztása is lehet élvezetes, motiváló tevékenység, hiszen a gyerek érdeklődési köréhez kapcsolódik, és számos sikerélményt adhat majd.”

Ötletek arra az esetre, ha augusztusban szorong a gyerek

Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan lehet segíteni azokon a gyerekeken, akik már augusztusban szoronganak a szeptemberi iskolakezdés miatt.

Budavári Eszter elmondása szerint fontos lehetőséget, teret adni a gyereknek, hogy beszéljen az érzéseiről, ehhez pedig az kell, hogy ítélkezésmentesen hallgassuk meg őt.

Segíthet az is, ha elképzeljük vele a pozitív oldalát az iskolakezdésnek: milyen lesz újra találkozni a barátokkal, mit csinálnak majd a szünetekben, milyen érzés lesz kedvenc tanóráján részt venni, vagy újra látni a szeretett tanárait.

A fokozatos visszaszokás a napi rutinhoz szintén sokat számít. Már augusztusban elkezdhetjük a reggeli kelést és esti lefekvést az iskolai menetrendhez igazítani. A közös tanszervásárlás is motiváló lehet – hagyjuk, hogy a gyerek maga válasszon füzetet, tolltartót, így jobban bevonódik a felkészülésbe. Akár egy „próbanapot” is tarthatunk, eljátszva, hogyan fog kinézni egy iskolai reggel és délután.

„A felkészültség növeli a biztonságérzetet. Ha a gyerek szorongása ezek ellenére is erőteljes, és úgy érezzük, elhatalmasodott rajtunk a probléma, akkor pedig érdemes gyermekpszichológushoz fordulni” – tanácsolja Budavári Eszter.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.