10-ből 4 tanító a diplomaszerzés utáni 8 évben elhagyja a pályát Közoktatás
Kurucz Tünde

10-ből 4 tanító a diplomaszerzés utáni 8 évben elhagyja a pályát

Az iskola helyett inkább a boltban dolgoznak vagy ügyintézőnek esetleg recepciósnak állnak.

A Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb (2023 decemberi) adataiból kiderült, hogy a 2021/2022-es tanévben a tanító alapszak elvégzése után a diplomások mintegy 83 százaléka maradt csak a pályán és helyezkedett el általános iskolában.

A maradék 17 százalék inkább elment bolti eladónak, személyi asszisztensnek vagy ügyintézőnek.

A korábban végzett tanítók között még rosszabb a helyzet, hiszen:

  • a 2019/2020-as tanévben diplomázók: 68 százaléka
  • a 2017/2018-as tanévben diplomázók: 60 százaléka
  • a 2015/2016-as tanévben diplomázók: 58 százaléka

tanított iskolában 2023 decemberében.

A pályaváltók közül többen bolti eladóként, ügyintézőként, pultosként vagy recepciósként keresik a kenyerüket.

Bár azt érdemes megjegyezni, hogy a felmérés adatai 2023 decemberéből származnak, ami még a pedagógusok nagyobb 2024-es, illetve 2025-ös béremelése előtt volt.

 

 

 

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.