A mobiltelefonok és okoseszközök használatát korlátozó, szeptemberben érvénybe lépett rendelet miatt számos diák és pedagógus sem tudta időben értesíteni az ideges szülőket múlt hét csütörtökön arról, hogy az iskolában bombariadó van. A PDSZ a rendelet visszavonását követeli.
A végleges számok alapján mintegy 313 magyar iskolában volt bombariadó január 23-án csütörtökön. A diákok nem csak gyakorolták, hogy mit kell tenniük egy ilyen esetben; az intézmények a tanítási nap reggelén valóban bombafenyegetést kaptak egy "eldobható" e-mail címről érkezett, törtmagyarsággal megfogalmazott levél formájában, amiben többek között "Allah akarata" szerint azt írták;
„Felbéreltünk embereket a közösségeitekből, és a saját erőforrásaitokat fogjuk használni, hogy elpusztítsunk benneteket. Késeket élesítenek; bombákat dobnak a helyekre, és autókat táplálnak egy igaz küldetéshez, hogy megbosszulják vallásunk becsületét és mártírjaink vérét.”
Az iskolák többségében a levél érkezését követően azonnal felfüggesztették a tanítást; a pedagógusok és a diákok elhagyták az épületeket.
A szeptember 1-jén érvénybe lépett új szabályozás alapján azonban sokan a telefonjaik, okoseszközeik nélkül, hiszen azokat az iskolákban egy kijelölt helyen (például szekrényekben, a tanáriban vagy igazgatói irodában) tárolják, a bombafenyegetettség árnyékában pedig nem volt idő azok felvételére egyes esetekben még a pedagógusoknak sem, nemhogy a diákoknak.
Utcán a hidegben, telefonok az iskolában
A tömeges bombariadók miatt a fővárosban - ahol több mint 270 iskola kapott fenyegető levelet - a BKK melegedőbuszokat indított az iskolákhoz, máshol művelődési házakban, nyári vagy napközis táborok területén, a XII. kerületben pedig a MOM Kulturális Központban szállásolták el a diákokat. A Szülői Hang csoportjában feltett kérdéseinkre válaszul azonban egyes szülők azt írták; voltak iskolák, ahol a diákoknak arra sem volt idejük, hogy átvegyék a cipőiket, így sokan szandálban várakoztak az utcán a szüleikre.
Feltéve, ha ők értesültek az eseményekről.
Itt nem lehet a tanároknál napközben a telefonjuk, bent kell hagyniuk a táskában, azt meg a tanáriban. Ennek következménye, hogy sokára tudták értesíteni a szülőket arról, hogy kint állnak a gyerekekkel az utcán, a hidegben... jobb bele sem gondolni mi történt volna az így kialakult káoszban, ha valós a probléma. A diákok nem kapták vissza a telefonjukat, táskák, kulacsok mind bent maradtak éjszakára az épületben
- írja egy szülő, akinek az alsó tagozatos gyereke egy XIII. kerületi érintett általános iskolában tanul.
Egy másik budapesti iskolában ellenben - bár a diákok telefonjainak kiosztására nem volt idő - a pedagógusok sikeresen értesítették a szülőket a történésekről.
Egy felső tagozatos diák édesanyja, Tünde pedig azt írja; náluk azonnal visszakapták a telefonjaikat a felsősök, akiknek utasításba adták, hogy menjenek rögtön haza. Az ugyanabban az iskolában tanuló alsó tagozatos gyereke számára azonban már nem zajlottak ilyen gördülékenyen az események. Az idő közben az iskolához ért szülő szerint volt olyan alsós diák, akiről körülbelük 10 percig azt sem tudták, hol van.
"Számomra az egész szervezetlen volt, a gyerekek kvázi ömlöttek ki a kapun, a felsősökkel tanárt sem láttam" - jegyzi meg Tünde, hozzátéve, hogy számára ez a fejetlenség "hatalmas csalódás" volt.
A mobilhasználat korlátozásának visszavonását követeli a PDSZ
A rendkívüli eseményekkel kapcsolatban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a honlapján több követelést is megfogalmazott, többek között a mobilhasználat korlátozására vonatkozóan is.
A szeptember 1-jén érvénybe lépett rendelet szerint ugyanis a diákoknak az okoseszközeiket a tanítási nap elején át kell adni a tanáraiknak, akik azokat a tárolásra kijelölt, korábban felsorolt helyekre viszik. Az eszközöket a tanulók csak külön engedéllyel használhatják, a tanórai telefon vagy egyéb okoseszköz használatot pedig a KRÉTA rendszerében is rögzíteni kell. A készülékeket a diákok az utolsó órájuk után kaphatják vissza.
A rendelet bevezetésekor azonban a bombariadóhoz hasonló helyzetekre feltételezhetően senki sem gondolt. Ezzel kapcsolatban a honlapján a PDSZ azt a kérést fogalmazta meg a kormány felé, hogy "vonják vissza a pedagógusok mobilhasználatát korlátozó rendelkezéseket a gyors és hatékony információátadás és intézkedések érdekében, valamint, vonják vissza a tanulók infokommunikációs eszközök begyűjtésére és elzárására vonatkozó szabályt annak érdekében, hogy fenyegetettségi helyzetben a szülők gyermekeiket el tudják érni."
Mindezekkel kapcsolatban az Eduline kérdésére egy szülő azt írta, azt kellene elérni, hogy a diákok ne használják óra alatt, vagy akár a szünetekben sem a telefonjaikat, kivéve akkor, ha az kell a tananyaghoz. De jó lenne, ha az ilyen esetekre való tekintettel a telefonok lenémítva vagy akár kikapcsolva, de ott lehetnének a táskákban.