Több mint 30 pontból álló javaslatot dolgoztak ki a tanárok, hogy miként lehetne alkalmazni az MI-t az oktatásban Közoktatás
Rodler Lili

Több mint 30 pontból álló javaslatot dolgoztak ki a tanárok, hogy miként lehetne alkalmazni az MI-t az oktatásban

A mesterséges intelligencia rengeteg lehetőséget biztosít az oktatás fejlesztésére, ugyanakkor a Pedagógusok Szakszervezete felhívta a figyelmet a kettősségére is.

A PSZ tíz területre fókuszálva foglalta össze az általuk szükségesnek vélt lépéseket, jutott el a Népszavához. Ezek között szerepel az MI hatása

  • a pedagógiára,
  • a tanárok munkakörülményeire,
  • a diákok életére és tanulmányaira,
  • valamint a szabályozási keretek megerősítése,
  • az etikus használat kérdése,
  • továbbá a digitális oktatási technológiákat, eszközöket fejlesztő cégek szerepének vizsgálata.

Totyik Tamás, a PSZ elnöke a Népszavának azt mondta, az MI-technológián alapuló szoftverek, eszközök segítséget jelenthetnek például az értékelési folyamatokban, a kompetenciafejlesztésben, az egyéni tanulási utak kidolgozásában. Mindenképp szabályozni kell, hogy ezek milyen keretek között alkalmazhatók, továbbá szem előtt kell tartani, hogy minden esetben „az emberé legyen az utolsó szó, ne pedig a gépé”.

Totyik arra is emlékeztetett, hogy a kormánynak idén kell felülvizsgálnia a Nemzeti alaptantervet, így itt a lehetőség, hogy ezekkel a kérdésekkel is foglalkozzon. Hozzátette azt is, hogy több országban – mint például Kínában, Dél-Koreában, Indiában – egy ideje tantervi szinten foglalkoznak a mesterséges intelligenciával. De már Lengyelországban is van ilyen irányú törekvés.

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.