A szakszervezetek a BM-nek küldött levélben kérik a pedagógusok iskolakezdési támogatásánák kifizetését Közoktatás
Gál Luca

A szakszervezetek a BM-nek küldött levélben kérik a pedagógusok iskolakezdési támogatásánák kifizetését

A PDSZ jogászai szerint a rendelet alapján a munkáltatónak oda kell adnia a tanároknak járó pénzt.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) levélben kéri a Belügyminisztériumot, hogy adják oda az iskolakezdési támogatás fedezetét minden fenntartónak, és az ezzel kapcsolatos ellentmondások miatt tisztázzák a jogalkotói szándékot – írja a Telex.

Korábban az Eduline is megírta, hogy a tankerületek pénzhiányra hivatkozva több pedagógus iskolakezdési támogatására leadott igényét elutasították. Egyes tankerületek a döntést azzal indokolták, hogy az iskolakezdési támogatást a „munkáltató mérlegelési jogkörébe utalta a jogalkotó”. Máshol pedig arra hivatkoztak, hogy a „jelenlegi költségvetésünk ennek fizetését nem teszi lehetővé.”

Az iskolakezdési támogatás gyerekenként az augusztus 1-jén érvényes havi minimálbér bruttó összegének 45 százaléka, ami jelenleg 120 060 forint.

Mivel a támogatásról szóló jogszabály nem fogalmaz egyértelműen, így vita alakult ki arról, hogy a támogatásnak automatikusan kellene-e járnia, vagy a munkáltató dönthet annak odaadásáról.

A PDSZ is több visszajelzést kapott arról, hogy a tankerületi központok elutasítják a kérelmeket. Nagy Erzsébet a Telexnek azt mondta:

„Ha nem jár a támogatás, akkor kiüresítették a rendeletet.”

A szervezet jogászai is megvizsgálták a jogszabályt, és szerintük a rendelet alapján a munkáltató nem mérlegelhet, oda kell adni a tanároknak járó pénzt.

„Amennyiben a munkáltató mérlegelhetne, akkor a rendeletben nem kellene részletezni a jogosultság feltételeit, ez már önmagában is ellentmondásos”

– mondta Nagy Erzsébet.

A lap megkereste a Klebelsberg Központot, ahonnan azt a választ kapták, hogy "az iskolakezdési támogatás egy, a munkáltatók által választható, de nem kötelező támogatás." Hozzátették, a tankerületek a korábbi években sem adtak ilyen támogatást a pedagógusoknak.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.