CKP: a Madách Imre Gimnázium nem állította, hogy a jogszabályt nem fogják betartani Közoktatás
Rodler Lili

CKP: a Madách Imre Gimnázium nem állította, hogy a jogszabályt nem fogják betartani

A Civil Közoktatási Platform állásfoglalást tett közzé a Madách Imre Gimnázium felmentett igazgatójának ügyében.

Az Eduline-on beszámoltunk róla, hogy szerdán azonnali hatállyal felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, aki kijelentette, hogy nem akarja elvenni a diákoktól a mobileszközeiket. A Belügyminisztérium azzal az indokolta a lépést, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A történtekre reagálva a gimnáziumba járó diákok, szüleik és más oktatási intézmények tanárai és tanulói is kiálltak az igazgató mellett és spontán tüntetést szerveztek az intézmény előtt. (A megmozdulásnak folytatása is lesz szeptember másodikán)

Az ügyben a Civil Közoktatási Platform szerdán közzétett egy hivatalos állásfoglalást, amiben rávilágítanak arra, hogy egy jogszabállyal szemben megfogalmazott kritika nem egyenlő annak bojkottálásával. Leírják, hogy a Madách nevelőtestületének nyilatkozata szerint ők a megengedett keretek között szerették volna engedélyezni a telefonok használatát, mivel a mobilok a jogszabály életbelépése után sem minősülnek tiltott eszközöknek. Jelentős adminisztráció után, korlátozottan, de használhatóak lesznek. Az igazgató pozíciójával kapcsolatos döntés tehát a sarkított sajtóhírek alapján születhetett meg.

Ez az ügy nem a mobilhasználatról szól, hanem a megfélemlítésről, hiszen az iskola nem állította, hogy a jogszabályt nem fogják betartani.

-  írták.

A telefonok általános letiltásának jogszerű, iskolaszintű kikerülésére az új rendeletben megfogalmazottak alapján is van lehetőség. Ehhez pedig nem kell más minthogy az iskola összes tanára beírja a KRÉTA rendszerébe, hogy az ő tanóráin engedélyezi a mobilok használatát.

Mivel erre csak elseje után kerülhet sor, a fegyelmi indoklása (“Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt”) nem jogos; minden alapot nélkülöz – emelte ki a CKP a közleményében, majd hozzátették, hogy az egyetlen elfogadható lépés a továbbiakban, ha a Madách Gimnázium igazgatóját visszahelyezik a pozíciójába, és elnézést kérnek tőle és az iskola közösségétől.

Ezen kívül azt javasolták, hogy a kormány vonja vissza a rendeletet.

 

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.