Érkezik a kánikula, a diákok még mindig a forró tantermekben ülnek Közoktatás
Tornyos Kata

Érkezik a kánikula, a diákok még mindig a forró tantermekben ülnek

A tanítás zömében nem légkondicionált helyiségekben történik, a gyerekeknek így a hőségben kell végigülniük az órákat.

Idén először a megszokottnál körülbelül egy héttel később, június 21-én kezdődik a nyári szünet (tavaly már június 16-án véget ért a tanítás), annak ellenére, hogy az illetékes oktatási szervek és szakszervezetek nem támogatták a tavalyi módosítást, de a szülők sem örülnek, hiába lesz egy héttel rövidebb a vakáció.

"Klímás termek nélkül, 28 gyerek egy osztályban, résnyire nyitható ablakokkal, csak azért, mert a "családbarát" kormány még a fűtésen is spórolt, inkább meghosszabbították a téli szünetet, a középiskolákban meg ülhettek a gyerekek 18 fokos tantermekben..."

– írta egy szülő az egyik Facebook-csoportban.

"Osztályozó értekezletet nem engedélyeztek 21-e előtt. Pontosan azért, hogy a tanév utolsó napjait is tanítással töltsék, hisz bizonyítványt nem lehet úgy 21-ére írni. Nem azért nyúlik bele jobban a nyárba a tanév, hogy a melegtől lassan hőgutát kapó gyereket kiengedjük az udvarra, esetleg mindenféle tanításmentes programmal életet leheljünk belé. Ha nem sikerült volna eléggé megkínozni eddig, akkor most itt az ideje - jön a kánikula"

– jegyezte meg egy másik kommentelő.

Az aggodalmuk nem alaptalan, ugyanis a héten már harminc fok fölött lesz a hőmérséklet:

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tavaly nyáron azt írta, hogy szerintük az előterjesztők nem vették figyelembe Magyarország klimatikus viszonyait. "A tanítás zömében nem légkondicionált helyiségekben történik. Rekkenő hőségben tanítási napokat szervezni köztudottan nem hatékony. Ezeket a tanítási napokat már csak azért sem lehet teljesértékűnek tekinteni, mivel a beiratkozás a középiskolába 2024. június 26. és június 28. között lesz, éppen ezért az évzárókat és a bizonyítványosztást június 21-ig le kell bonyolítani" – fogalmaztak.

A Civil Közoktatási Platform véleménye szerint pedig a tanítási év és a téli szünet meghosszabbítását pedagógiai okok nem támasztják alá, "egyszerűen csak a fűtési költségeken" szeretne spórolni a kormány az évközi - főként a téli szünet - meghosszabbításával.

Arra pedig, hogy a szakszervezetek kritikái szerint a júniusi melegben a diákok már nem tudnak koncentrálni, a kormány úgy reagált tavaly augusztusban, hogy a Magyarországéhoz hasonló klímájú Szlovákiában is tovább tart a tanév, az iskolaépületek energetikai fejlesztése pedig folyamatos.

 

 


Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.