Tiltakozik a Szülői Hang az 55 év feletti katonák tanárokká átképzése ellen Közoktatás
Székács Linda

Tiltakozik a Szülői Hang az 55 év feletti katonák tanárokká átképzése ellen

Kifogásolják az egyeztetés és a szakmaiság hiányát, továbbá úgy vélik, ez a bizonyítéka annak, hogy a kormányzat hazudott a pedagógushiányról.

A Szülői Hang, a Tanítanék és a Civil Közoktatási Platform is tiltakozik a kormány azon intézkedése ellen, ami szerint az 55 év feletti katonákat a tankerületek alkalmazhatják, végzettség hiányában pedig átképezhetik tanárokká.

Ahogy arról elsőként az Eduline-on beszámoltunk; a kormány kedden elfogadott salátatörvényében a telefonok iskolai használatának korlátozása mellett szerepel egy pont, amely szerint az átvezényelt 55 év feletti tiszteket és altisztetek a tankerületeknek alkalmazniuk kell.

"Ha olyan hivatásos vagy szerződéses szolgálati viszonyban álló tiszti vagy altiszti állománycsoportba tartozó honvéd vezénylésére kerül sor a tankerületi központhoz, aki az 55. életévét betöltötte, a tankerületi központ a vezényeltet köteles fogadni, amennyiben a vezényelt az alkalmazási feltételeknek megfelel. Ha a tankerületi központ nem rendelkezik olyan betölthető álláshellyel, amely a vezényelt végzettségének megfelel, a tankerületi központ gondoskodik az álláshely betöltéséhez szükséges képzés biztosításáról. A képzés elvégzéséig a tankerületi központ vezetője határozza meg a vezényelt által ellátandó feladatokat" - szól a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény, vagyis a státusztörvény kiegészítése.

A Szülő Hang lapunknak küldött állásfoglalása szerint ez "gyalázatos és szakmailag botrányos bizonyítéka" annak, hogy a kormányzat hazudott arról, hogy nincs pedagógushiány, továbbá a pálya vonzóbbá tételére vonatkozó ígéreteik is kudarcot vallottak.

A szervezet kifogásolja az egyeztetés és a szakmaiság hiányát, továbbá megjegyzik, hogy mivel a kivezényelt katonák nem a pedagógusokhoz hasonló köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban, munkaviszonyban vagy egyházi szolgálati jogviszonyban lesznek alkalmazva, hanem tanárként is hivatásos katonák lesznek, ezért feltehetően jóval kedvezőbb munkafeltételekkel dolgozhatnak majd, mint a képzettebb és tapasztaltabb pedagógus kollégák.

"Az 55 év feletti hivatásos katonák valaha nyugdíjba vonultak – most a kormány (többek között) az oktatás megreformálását, az iskolai rend és fegyelem megerősítését, a tanárhiány elfedését várja tőlük az elöregedett és megfogyatkozott, de legalább sok gyakorlattal rendelkező pedagógusok között" - írják.

Ezzel kapcsolatban a Civil Közoktatási Platform megjegyzi; a szolgálati évek nem tesznek valakit alkalmassá a nevelői munkára még akkor sem, ha egyébként a katona rendelkezik valamilyen oktatással kapcsolatos diplomával, vagy valamilyen rövidített képzés során átképzik őket. A rendelkezés szerint ráadásul hivatásos katonaként a tankerületek kötelesek alkalmazni őket, ami az érintett honvédek részéről sem választás, hanem vezénylés kérdése.

"Őszinte döbbenettel látjuk, hogy a kormányzat az iskolákat az erőszakszervezetek elfekvőjeként kezeli. Kinek a fejében született meg vajon a gondolat, hogy katonai pályájukat befejező, a szolgálatot tisztességgel teljesített, egyébként logikusan nyugdíjba vonuló honvédokat átvezényeljen gyermekek mellé, pedagógiai munkára? Önmagában hatalmas szégyen, hogy láthatóan nincs keret a nyugdíjak kifizetésére egy életen át tartó szolgálat után, de hogy egy huszáros vágással ilyen módon árukapcsolják a pedagógushiánnyal, az minden határon túlmegy" - fejezi ki a felháborodását a civil szervezet.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.