Átfogó vizsgálatot indított az ombudsman a gyógypedagógiai intézményekben Közoktatás
Kurucz Tünde

Átfogó vizsgálatot indított az ombudsman a gyógypedagógiai intézményekben

A Pedagógusok Szakszervezete még október 13-án kezdeményezte az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények (EGYMI) átfogó vizsgálatát az ombudsmannál. Kicsivel több mint egy hónap után Kozma Ákos alapjogi biztos el is indította a vizsgálatot.

A PSZ-hez több jelzés érkezett az elmúlt időszakban, amelyből kiderült a sajátos nevelési igényű, köztük tanulási vagy magatartási nehézségekkel, különböző fogyatékosságokkal élő és autista gyerekekkel foglalkozó intézmények rossz állapotú épületekben, méltatlan körülmények között működnek és szakemberhiánnyal küzdenek. A szakszervezet ezután fordult Kozma Ákos hivatalához.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Népszavának úgy fogalmazott, hogy az ombudsmantól azt várja, tárja fel, ha egy-egy intézményben nem megfelelőek a személyi feltételek, a felszereltség, az épületek állapota, illetve biztosítva van-e a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyerekek alapvető joga a minőségi oktatáshoz, fejlesztéshez. A hiányosságok miatt pedig állapítsa meg a fenntartók, illetve az állam felelősségét.

Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, tisztában van vele, hogy egy átfogó vizsgálat sok időt vesz igénybe, de a problémákra sürgősen megoldást kell találni, mert ezeknek a gyerekeknek most van szükségük hozzáértő szakemberekre, fejlesztésekre és emberhez méltó körülményekre, nem pedig évek múlva.

 

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.