A KRÉTA meghamisításával leplezik a tanárhiányt egy szigetszentmiklósi iskolában Közoktatás
Székács Linda

A KRÉTA meghamisításával leplezik a tanárhiányt egy szigetszentmiklósi iskolában

Vannak diákok, akiknek egy másik intézménybe kell átjárni a fakultációs órájukra.

"Az adatok hamisak. Minden úgy van elkönyvelve a KRÉTA rendszerben, mintha ez teljesen rendben volna és minden szakszerűen lenne megtartva. Ennek ellenére nagyon sok óra elmarad, vagy csak felügyelet van az órán" - számolt be róla az RTL Híradónak egy szigetszentmiklósi iskola egyik tanára.

A Híradó szerint már a tanév végén is sokan hiányoztak az intézményből, kerestek fizika, matematika, kémia, angol és biológia szakos pedagógusokat is, a helyzet viszont a státusztörvény megszavazása után elindult felmondási hullám miatt még rosszabb lett. Egy érintett szülő szerint rengeteg az áttanítás, néhány diáknak pedig alig vannak jegyei, hiába kezdődött el a tanév már több mint két hónappal ezelőtt.

"Durván nagy mértékű az áttanítás. Alsó tagozatos kollégák tanítanak felső tagozaton, felső tagozatos kolléga gimnáziumban, gimnáziumi tanárok pedig letanítanak felső tagozatra. Keresztül-kasul próbáljuk elfedni a hiányzó kollégákat. Ez azt jelenti, hogy kémiát nem kémia szakosok tanítanak, informatikát nem a megfelelő emberek tanítják" - tette hozzá az érintett iskola egy névtelenséget kérő tanára.

A pedagógus azt is elmondta, hogy azoknak a középiskolásoknak, akik emelt óraszámban tanulják a biológiát, egy másik környékbeli iskolába kell átjárniuk, szeptember óta azonban legalább ötször változott az órarendjük, ezért sokan lemorzsolódtak.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a helyzet az őszi szünet után tovább rosszabbodhat, a státusztörvény miatt felmondók ugyanis október 31-ig voltak alkalmazásban.

A problémák ellenére a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ azt állítja, hogy túlórákkal és új kollégák felvételével biztosítják a tanári feladatok ellátását az érintett intézményben.


 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.