Egy kilógó alkatrész dönthette le a kilencéves kisfiú halálát okozó kőoszlopot Közoktatás
Székács Linda

Egy kilógó alkatrész dönthette le a kilencéves kisfiú halálát okozó kőoszlopot

Nem a sofőr ütközhetett neki a kőoszlopnak, hanem egy alkatrész okozhatta a halálos balesetet.

Egy konténerből kilógó alkatrész okozhatta annak a kilencéves kisfiúnak a halálát, akire egy héttel ezelőtt, kedd reggel rádőlt egy pesterzsébeti iskola kőkerítése, miután az iskolai papírgyűjtést követően egy teherautó ki akart hajtani az intézmény udvaráról – hangzott el a TV2 Tények szombati műsorában.

Az adásban az intézmény igazgatója beszélt a tragédiáról, aki szerint nem a teherautó sofőrje hibázott, hanem a konténer egyik alkatrésze akadt be, ami megrántotta a kaput és kidöntötte kőoszlopot, ami ráesett az annak közelében tartózkodó gyerekre és édesanyjára. A balesetben a kilencéves kisfiú életét vesztette, édesanyját pedig sokkos állapotban, sérülésekkel szállították kórházba.

A teherautó sofőrjét őrizetbe vették és a ketartóztatását is kezdeményezték, azonban a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség megállapította, hogy ennek törvényi feltételei nem állnak fenn. A 48 éves vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségével gyanúsítják.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.