40 évet töltött a pedagógiai pályán mielőtt nyugdíjba ment, azonban szeptemberben mégis visszajött tanítani. Interjút készítettünk Judittal, aki elmesélte milyenek a mostani tapasztalatai az oktatásban.

Judit alsó tagozatos tanító, aki a készségtárgyak mellett etikát is tart. A közeljövőben pedig rajzot és technikát is fog tanítani, miután több kolléganője is távozik az iskolából a státusztörvény miatt.

A kialakult helyzet miatt az elmúlt hetekben a státusztörvény kapcsán Önben nem merült fel, hogy ismét visszavonuljon?

Saját elhatározás volt, hogy visszamentem. Ha úgy érezném, hogy szorongatva vagyok a mindennapokban, akkor bármikor mondhatom, hogy ennyi volt. De hát nyilván ezt nem mindenki teheti meg. Akinek nincs meg a negyven éve vagy nem éri még el a nyugdíjkorhatárt, annak muszáj dolgoznia. Nevetséges összeggel mentem el nyugdíjba. Azt hozzá kell tenni, hogy nekem két diplomám van, 40 évet töltöttem a pályán. Ebből dolgoztam a felnőttoktatásban is 16 évig, de még így is alig haladta meg nyugdíj előtt a nettó fizetésem a 300 ezer forintot.

Mennyit változott az oktatás az elmúlt időben?

Az elmúlt 10 évben is sokat változott, de nem előnyére. A pályám közepe fele volt egyfajta pedagógiai szabadságom: megválaszthattam azt a tankönyvcsaládot, ami esetleg illett az adott osztályhoz. Óriási választék, továbbképzések özöne volt a piacon. Magam is tartottam továbbképzéseket a tantestületeknek másodállásban. Nagyon nagy lehetőségünk volt, és úgymond lehetett szárnyalni. Aztán egyre szűkült a kör.

Azonban az eszközök terén mindig is szűkös volt a keret.

A pályám során csak akkor volt szivacs vagy színes kréta a táblánál, ha vettem. Rengeteg anyagi ráfordítás kellett – össze se tudnám számolni – hogy legyen függöny vagy dekoráció a teremben. A szülők is rengeteget beletesznek, mert az ember kuncsorog. És az igen kellemetlen, amikor ráutaló magatartással jelzed, hogy akkor tudsz papírzsepit adni, hogyha hoznak.

Mennyivel másabb már ez a generáció, hogy tud velük szót érteni?

Azért vagyok könnyű helyzetben, mert most körülbelül annyi idős az unokám, mint azok a gyerekek, akiket tanítok. A tapasztalat is nyilván segít, de nagyon mások. Az előző osztályomból a 25 főből 16-nak volt papírja valamiről. Annak idején is voltak problémás gyerekek, legfeljebb nem tudtuk megnevezni, hogy milyen címkét aggasszunk rá. Normál beszédtempóval nehéz tanítani. Csak a nagyon rövidtávú figyelem fenntartására van lehetőség, ezért nehéz ma pedagógusnak lenni.

Emellett sajnos a magatartásproblémák is sűrűsödnek.

Tapasztalatom szerint a szülők gyakrabban adnak kütyüt a gyerek kezébe ahelyett, hogy foglalkoznának vele. Pedig nagyon sokat segítene, ha ehelyett a gyerekeknek rendszeresen mesélnének és olvasnának. A mostani tanulók még negyedik osztályban is nagyon szegény szókinccsel rendelkeznek. Sok szónak nem ismerik a jelentését, ami azért van, mert a szülők keveset beszélgetnek a gyerekekkel.

Az olvasóvá nevelés fontos ahhoz, hogy a gyerek szókincse gazdag legyen.

Ha most kellene döntenie, akkor is a tanári pályát választaná?

Azt hiszem, hogy igen, mert valahogy nem tudok mást elképzelni. Soha nem is tudtam és nem is gondolkodtam másban. Anyagi megfontolásból nem biztos, hogy jó döntés lenne, de a szívem még most is erre húz.

A státusztörvénynek Ön szerint milyen hatása lesz az iskolai közösségre?

Sok szubjektív elem kapcsolódik a státusztörvényhez, ami feszültséghez vezethet a tantestületen belül. A teljesítmény alapú bérezés miatt tényleg az lesz, hogy az emberek tízezer forintért egymásnak fognak ugrani. És az a fajta összetartó közösség, ami például erre az iskolára is jellemző, nem tudom, ki fogja-e állni ezt a próbát. Mindenki pénzből él. Én ezért tartom ezt a fizetési rendszert veszélyes dolognak, és ez nem csak a belső kapcsolatokra, de a gyerekekre is hatással lesz.

 

 

Nyitóképünk illusztráció.