Bruttó 21 forinttal nőtt egy pedagógus fizetése a státusztörvény alapján Közoktatás
Székács Linda

Bruttó 21 forinttal nőtt egy pedagógus fizetése a státusztörvény alapján

"Hosszú" és "semmitmondó" irománynak nevezi a PDSZ a pedagógusok státusztörvény alapján írt új szerződését, amiben az ígért és feltüntetett, egymillió forintot is meghaladó bérösszegek csak a kormánypropagandát erősítik, valójában szó sincs ilyenekről.

"Egészen elképesztő kinevezésmódosításokat kapunk, miközben dübörög a kormánypropaganda a millióhoz közelítő bérekről, meg arról, hogy Maruzsa Zoltán szerint indulhat a béralku" - szerepel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének honlapján.

A 2024. január 1-től életbe lépő, a pedagógusok új jogviszonya szerint íródott szerződéseket szeptember 15-ig kapták meg a pedagógusok. Ebben az is szerepel, hogy januártól megszűnik a háromévente történő kötelező előremenetel, helyette különböző illetménysávokat határoztak meg, aminek a pontos összege többek között attól függ, hogy mennyire van nagy szükség arra a tantárgyra, amit az adott pedagógus tanít, és hogy milyen mértékben vállal extra feladatokat a tanításon kívül.

Mindezek alapján - legalábbis a dokumentum szerint - a lehetséges fizetés már a pedagógus I. fokozatnál túllépheti az egymillió forintot, a pedagógiai szakszervezet szerint azonban valójában ilyesmiről szó sincs, egy a Váci Tankerületi Központnál dolgozó pedagógus illetménye például január 1-jétől mindössze bruttó 21 forinttal 409 979 forintról 410 ezer forintra emelkedik majd.

A szakszervezet szerint az ehhez hasonló esetekben a pedagógusoknak figyelniük kell arra, hogy amennyiben a kinevezésen kevesebb összeg szerepel, mint amennyi jár, de sebtében aláírják azt, azzal elfogadják az alacsonyabb összeget, ha viszont abban jogellenes adatok szerepelnek, azt utólag meg lehet támadni.

"Amikor a nulla vagy nullához közelítő bérajánlatot átveszed, és megkérdezed, hogy mit lehet tenni, az a válaszunk, hogy azt, hogy VÉGRE EGYSÉGESEN FEL KÉNE LÉPNI MINDEZ ELLEN. Nem elég arra várni, hogy néhány aktív szakszervezeti tisztségviselő és a jogászaink próbálják menteni a menthetőt, hanem EGYÜTTES ERŐVEL MEGMUTATNI, HOGY MINDEZ ELFOGADHATATLAN" - teszik hozzá.

Hosszú kihagyás után egyébként szeptember 15-én ismét több ezren tüntettek az utcán. Az erről szóló tudósításunkat itt olvashatjátok el:

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.