"Akkor ennyi" - érkeznek az első reakciók az elfogadott státusztörvényre Közoktatás
Székács Linda

"Akkor ennyi" - érkeznek az első reakciók az elfogadott státusztörvényre

Csalódottság, düh, "jövőgyilkosság" - ehhez hasonló reakciók érkeznek az alig egy órája elfogadott státusztörvény hírére, miközben a kormány továbbra is azt hangoztatja, a státusztörvénnyel valójában jót tesznek a pedagógusokkal, míg a "baloldal" mindent megtesz az ellen, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek.

Akkor ennyi.

Kívánom, hogy ennek a 136 embernek a nevét sose felejtse el senki, és sose bocsássa meg nekik senki, amit ma a magyar oktatással, a diákokkal, a pedagógusokkal tettek!

Azt hiszem, lesz mivel elszámolniuk...

- írta Balatoni József, vagyis Jocó bácsi a Facebookon az elsők között reagálva a státusztörvény elfogadásának hírére.

A Parlament kedd délelőtt kétharmados többséggel, 136 igen, 58 nem és 0 tartozkódó szavazattal elfogadta a közbeszédben "bosszútörvény" néven emlegetett státusztörvényt. A hírre villámgyorsan reagáltak az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a pedagógusok is, akik az aHang petíciójánál ma reggelre már több mint ötezren jelezték, hogy felhagynak a pedagóguspályával, amennyiben elfogadják a törvényt.

Most nem szabad szomorúnak lenni, csak dühösnek

- mondta a Kossuth téren Gajzágó József, az Egységes Diákfront tagja az ott összegyűlt körülbelül százfős tömegnek, miközben a százkiló jéggel leírt "JÖVŐ" felirat az esőben már elolvadt mögötte.

"Totyik Tamás szerint a szavazás után nem bonthat majd pezsgőt a kormány, mert az iskolákban olyan feladatellátási problémák lesznek, amelyek megoldásába az intézményvezetők és a tankerületi vezetők is bele fognak „őrülni”. Magyarország pedig végképp nem bonthat majd pezsgőt, mert ez a státusztörvény az oktatási rendszernek csak árt. Magyarországnak pedig minőségi oktatási rendszerre lenne szüksége. Az alapvető problémákat a törvény nem fogja megoldani, a pedagóguspályát nem teszi vonzóvá, a tantervi szabályozás pedig értelemszerűen nem része a szavazásra váró törvényjavaslatnak. Mindez azt mutatja, hogy nem lesz megoldása az oktatás válságának" - írja a Pedagógusok Szakszervezete.

A törvény elfogadására, legfőképp pedig az ellenzéki pártoktól érkező 58 "nem" szavazatra a kormányon lévő párt, a Fidesz úgy reagált;

A mai szavazáson kiderült, hogy a baloldal nemcsak az Európai Parlamentben, hanem a magyar Parlamentben is megtesz mindent az ellen, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek, heti 24 órát tanítsanak és 10 hét szabadságot kapjanak. A ma elfogadott új életpálya-törvény mindezt garantálja a pedagógusok számára.

Közben pedig sorra érkeznek a közlemények az ellenzéki pártok részéről is. A Legyen Más a Politika (LMP) frakcióvezető-helyettese, Kanász-Nagy Máté szerint 10-15 éven belül nem lesz, aki oktassa a magyar diákokat. De elítélte a törvényt az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is, a Momentum pedig azt írja;

"Szégyen! Azzal, hogy a Fidesz megszavazta a bosszútörvényt, újabb szöget vert az oktatás, a pedagógusok és a magyar fiatalok jövőjének koporsójába! Ezt úgy hívják, hogy jövőgyilkosság. Nem felejtünk!"

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.