Romániában három hét sztrájk után a követelések jó részét, köztük egy jelentős béremelést el tudtak érni a hazai kollégáiknál eddig is valamivel jobban kereső tanárok, míg idehaza évek óta kevés konkrét eredménnyel zajlanak oktatásügyi tiltakozások. A határ két oldaláról kérdeztünk szakszervezeti vezetőket az okokról.

Míg az idehaza évek óta zajló oktatásügyi tiltakozásoknak csupán részeredményeket sikerült elérnie, a státusztörvény kapcsán például a lemondási idő terén vagy, hogy a tanárok saját laptopját nem figyelhetik meg, délkeleti szomszédunknál látványosan más a helyzet. A romániai pedagógussztrájk nyomán három hét után a követelések oroszlánrészét teljesítették. Az ottani pedagógusok júniustól havi 1300 lejes (97 500 forint) bruttó béremelést kapnak – az egyébként alapból magasabb fizetésükhöz – és a bértáblájuk az országos átlagbérnél kezdődik majd. A szóbeli érettségik elmaradtak, helyette a diákok korábbi osztályzatait fogadták el. Idehaza a státusztörvényt minden szakmai tiltakozás ellenére már júliusban életbe léptethetik, míg a nyári melegben a tüntetések létszáma apad. Magyarországi és romániai pedagógus-érdekvédők arra a kérdésünkre, vajon mi lehet a kontraszt oka, a közvetlenül érvényes jogszabálytól az évtizedes beidegződésekig sok mindent soroltak fel.

Három nap után már komolyan vették

„Az összefogás” – nevezi meg Minor Borbála, a romániai Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség Maros megyei vezetőségi tagja a sikerük okát.

„Az elején, amikor május 22-én elindultunk, a kormány sem gondolta, hogy ennyire kitartóak vagyunk és ennyire összefogunk. Hétfőn kezdtük a sztrájkot és csütörtökön kezdtek el leülni velünk tárgyalni, addig nem vették figyelembe”

– teszi hozzá. A kormány ugyanis azt látta, nem fogyott el a sztrájkoló tömeg. Szerinte az elszántság miatt nem morzsolódtak le, illetve, hogy a béremelés mellett azt is követelték, kapják vissza a tiszteletet. Hozzáteszi, e téren eredmény, hogy az új tanügyi törvénybe bevették, hogy bizonyos esetekben elbocsáthatnak diákokat az iskolából. Elmondása alapján fenyegetőzések ott is voltak, de „már azért sem” engedtek neki, bár volt, ahol meghátráltak.

„A sok elégedetlenség miatt már senkiben nem bíztunk a kormány részéről, már 2017-ben meg kellett volna kapnunk ezeket az emeléseket, de mindig valamire hivatkoztak” – válaszolja a rendkívül magas létszámot firtató kérdésünkre. A három hetes sztrájk ugyanis úgy indult, hogy 150 ezer tanár és 70 ezer tanügyi alkalmazott tette le a munkát. Elmondása alapján már decemberben felmérték a potenciális résztvevőket és először egy „japán” sztrájkkal kezdtek, amikor fehér karszalaggal tartottak órát, utána következett egy kétórás figyelmeztető majd az általános sztrájk, illetve tüntetéseket is tartottak. „Amikor elindult az általános sztrájk, a résztvevők zöme szakszervezeti tag volt, utána csatlakoztak hozzánk azok is, akik nem azok vagy akkor lettek tagok” – teszi hozzá.

Minor kiemeli, hogy a szervező több szakszervezet közt jól működött a közös munka, amiben szerepe van annak is, hogy az ő szervezetük például ötven éves, valamelyik pedig még ennél is régebbi. „A vezetők Bukarestben pedig tudnak tárgyalni. Mert hiába ütjük az öklünkkel az asztalt, hogy mit kérünk, engednünk is kell. Ők mindig megtalálták azt a középutat, ami mindkét félnek jó, a kormánynak és nekünk is” – húzza alá. Hozzáteszi, voltak felháborodások, hogy miért pont hétfőn álltak le, de három hét után a lemorzsolódásokkal hajszálon múlott, hogy felfüggesszék a sztrájkot, mert 50 százalék alá megy a résztvevő pedagógusok aránya.

Jókor, jó helyen

A munkabeszüntetés hatásosságát nagyban elősegítette, hogy érzékeny időpontban zajlott. A szociáldemokrata-liberális román kormánykoalícióban ugyanis elvileg július elsején kellett volna kormányfő-cserét végrehajtani, amit végül a sztrájk miatt elhalasztottak. Ezt megelőzően kemény viták mentek a kormányban, hogy melyik minisztérium vezetése menjen és maradjon, így a koalíciós partnereknek semmiképpen nem jött jól, hogy még a sztrájkot is kezelniük kellett. (Igaz, egyes vélekedések szerint az új kormányfőt adó szocdemek alkupozícióját ez javíthatta.) Minor szerint azonban nem volt tudatos ilyen szempontból az időzítés. „Vakáció alatt ki figyel fel ránk? Senki. Decemberben kezdtük el az első sztrájkokat, de egy tanügyi kádernek szüksége van a pénzre, nem lehet elvárni tőle, hogy decembertől júniusig kitartson. Az év vége volt az a pont, hogy most lehet, hogy felfigyelnek ránk és elérünk valamit” – magyarázza, miért a mostani időpontot választották az érdekképviseletek.

„Ez most így jött össze”

– summázta. Szerinte az elmaradó szóbelikkel „valahol a gyerekek nyertek”, mert négy izgalommal kevesebb. De emellett 15 ezren nem vettek részt a „kisérettségin”, ugyanis a sztrájk miatt nem tudtak rendesen felkészülni. Ám Minor Borbála úgy látja: mivel május 22-én már az év végi ismétlések kezdődnek, ha okosak voltak a diákok, kihasználhatták, hogy nem kellett iskolába menni és a három hét a vizsgatárgyakból tudtak nyugodtan készülni. Hozzáteszi, a sztrájk alatt fizetés nélkül is megtartották a kollégáik jellemzően a végzősök felkészítő óráit román, magyar és matematika tárgyakból.

Nálunk törvényben nyírták ki a sztrájkot

Romániában nem olyan szakszervezet-ellenes a kormányzat, mint nálunk – véli Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) júliustól hivatalba lépő elnöke, hangsúlyozva, hogy délkeleti szomszédunknál nem kötik létszámarányhoz, hogy tárgyaljanak a szakszervezetekkel és állami támogatást is kapnak a működésre. Romániában emellett nincsen olyan, a sztrájkjogot korlátozó törvény sem, mint itthon, ott nem kell elégséges szolgáltatásként sokszor a sztrájk alatt is tanítaniuk a pedagógusoknak. Úgy látja, vélhetően nálunk enélkül sem lenne olyan nagy a részvétel, mint a romániai sztrájkokon, de a mostaninál másfél-kétszer többen csatlakozhatnának.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint is „óriási a különbség” a két kormány hozzáállása közt, de emellett az emberek szakszervezetekhez való hozzáállása is más. „Nálunk a rendszerváltástól elindult már a szakszervezetek lejáratása, emlékszem rá, hogy ment az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége – A szerk.) egyenlő MSZMP, még az akkori demokratikus ellenzék részéről is” – idézi fel, hozzátéve, ő is annak idején kilépett a szakszervezetből emiatt és bár ők 1988 novemberében alakultak, még rájuk is „ráragad” mindez. „Amikor a bolgárok korábban sztrájkoltak és el is értek jelentős béremelést, az ottani tanárszakszervezeti kollégáktól megkérdeztem egy nemzetközi konferencián, hogy hogyan szervezték meg mindezt nyomorbérek mellett. Az volt a válaszuk, hogy e-mailen megírtuk, hogyan kell csinálni és mindenki megcsinálja” – érzékelteti a különbséget.

Nagy szerint mára elkezdett megváltozni ez a negatív kép, de a rossz képviselet ezt gyorsan le tudja rontani.

„Ha bármelyikünk hibázik, az a másikra is kihat. Én is sokáig hallgattam, hogy mi termálfürdőbe járunk meg welness szállóba, pedig közünk nem volt ilyesmihez” – fogalmaz. Hozzáteszi: a romániai tapasztalat egyszerre inspirálhatja a tiltakozókat a potenciális siker miatt, de frusztráló is látni a kontrasztot. Aláhúzza: ha rendesen nem is, a „gördülő sztrájkos” megoldással itthon is lehet munkabeszüntetéssel tiltakozni. Arra a kérdésünkre, hogy a szakszervezetek közti együttműködés nálunk is hasonlóan sima-e sztrájk-ügyben, mindketten igennel feleltek.

Tíz éve más pályán?

Magyari Nándor László szociológus, politikai elemző, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára korábban a Népszavának úgy nyilatkozott, a két ország bő tíz éve más-más úton halad. „A magyar illiberalizmus EU-ellenes, és Putyin-párti, mindenhol ellenséget szimatoló diskurzusa a szakmai közösségek szempontjából is erősen megosztó, központosító és centralizáló” – fogalmazott. Szerinte Romániában nem jellemző a mienkhez hasonló erős polarizáció, illetve a szakmai körök és civil társadalom közötti ellenségeskedés sem, nálunk viszont a civilek elveszítették mára szolidaritási potenciáljukat.

Zsarolás és elköteleződés

A PSZ vezetője az okok közt felsorolja, hogy úgy tapasztalja: egy 20-30 százaléknyi kormánypárti elkötelezettségű pedagógus „akkor sem fog megmozdulni, ha fát vágnak a hátán”.

Hozzáteszi, sokszor személyesen tapasztalja kollégái kiszolgáltatottságát is, mert volt olyan, aki miután sztrájkot kezdett szervezni, elmondása alapján a férje önkormányzati megrendeléseivel vagy a fia parlamenti őrségbeli munkájával zsarolták meg. Ráadásul az is szempont, hogy míg a román ingatlanárak alacsonyabbak, nálunk a vidéki pedagógusok számottevő része nagyon „röghöz van kötve”. Az önkormányzatok Romániában részt vesznek az iskolák fenntartásában, és nyomást tudtak gyakorolni a kormányra, ahogyan közrejátszott az is, hogy ott alacsonyabb a kollégák átlagéletkora, a fiatalabbaknak van veszíteni valója, nem csak túlélő módban vannak – sorolja Totyik.

Totyik Tamás szerint az elmúlt évtizedekben megfeledkeztek arról, hogy tudatosabb munkavállalókat „neveljenek”, nálunk sokan a szakszervezetet olyan testületként ismerik, amelyik üdültet, nem pedig az érdekeket képviseli. Szerinte ezzel szemben Romániában 10-15 éve készítik fel az érdekvédőket egy esetleges sztrájkra. Úgy látja, az is lehet az egyik tanulsága az ottani sikernek, hogy idehaza is elvégezzék ezt a munkát. Ennek keretében az alapszervezeti titkárokat például arra képeznék ki, hogyan győzzék meg kollégáikat a munkabeszüntetésben való részvétel fontosságáról. Emellett fontosnak tartja, hogy a korábbinál nagyobb intenzitással járják az országot és tájékoztassák a kollégáikat. Másfél év tiltakozás után ugyanis a kormány szerinte kifárasztásra játszik.

Nagy Erzsébet úgy látja, a romániai sztrájk tanulsága, hogy „fel kell hangosítani” a kollégáik felé, hogy az összefogásnak milyen ereje van és „ha kiadják a jelet”, egyszerre kellene ugyanazt csinálni. „Szoktunk Nyugat-Európára mutogatni, de ott jóval konszolidáltabb eleve a helyzet, Romániában sokkal tovább volt durva diktatúra, mint Magyarországon” – fogalmaz. Ugyanakkor szerinte az, hogy idehaza puha diktatúra volt, más mentalitást eredményezett. Míg egy durvább rendszerben az emberek ahhoz szoktak, hogy ha egy szerv kiad valamit, követik – még ha egy szakszervezet is –, nálunk a döntések megkerülésének volt hagyománya és hogy, ha van a és b verzió, akkor a c-t támogatják – teszi hozzá.

Úgy látja, az is fontos, hogy kikopik lassan a pártállami rendszer emléke, a fiataloknak már nem feltétlenül van meg az az élménye, hogy „ilyenbe véletlenül sem kellene visszacsavarodni”. „Közép-Kelet-Európában mindenhol problémás az oktatás helyzete, de nálunk a legrosszabb, a tanítással lekötött munkaidő például hazánkban a legmagasabb” – emeli ki Totyik Tamás. Hozzátette: ha a heti kötelező 24 tanórás kormánypárti javaslatot elfogadják, már „csak” a másodikok leszünk Oroszország után. Ahol köztudottan a demokratikus érdekérvényesítés lehetősége a nullához közelít.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement)