Amire az írásbeli érettségik óta váruk: végre Orbán Viktor is üzen a vizsgázó diákoknak Közoktatás
Székács Linda

Amire az írásbeli érettségik óta váruk: végre Orbán Viktor is üzen a vizsgázó diákoknak

Az írásbelik előtt hiába vártuk, de az érettségikkel és a diplomákkal együtt megjön majd Magyarország miniszterelnökének üzenete "a nagybetűs életbe kilépőknek."

Levelet küldött az érettségizőknek és diplomázóknak Magyarország kormányfője, Orbán Viktor - árulta el az Origónak Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó, aki szerint a miniszterelnök ezzel "a figyelem gesztusát adja meg a tanulóknak."

Bár az írásbeli érettségi kezdetekor idén hiába vártuk a miniszterelnök szokásos jókívánságait, a 2020-ban elkezdett hagyományát úgy tűnik, idén is folytatni fogja Orbán Viktor. A kormányfő ugyanis a koronavírus-járvány idején írt először üzenetet a diákoknak, megköszönve azt, hogy speciális körülmények között is helyt tudtak állni az érettségin és az államvizsgákon, amit a bizonyítványaikkal és a diplomáikkal együtt kaptak kézhez a vizsgázók.

Magyarország számít Önre, mert mindannyian fontos évtized előtt állunk!

- szerepel a Magyar Nemzet szerint a levélben.

Nyitrai a státusztörvényre és az elmúlt időszak tüntetéseire is kitért. Ezzel kapcsolatban az Origónak azt mondta, ez annak a jele, hogy Magyarországon demokrácia van, és mindenki elmondhatja a véleményét.

"Ki merem mondani, hogy kevés jogszabály tervezése során történik ilyen széles körű társadalmi egyeztetés, mint most a tanári státusztörvény esetében. Számtalan javaslat, ami elhangzott a tanárok részéről, az beépült a jogszabálytervezetbe" - állítja a  tanácsadó, aki többek között a kormány nyári diákmunka programjáról, a felsőoktatásról és a 25 év alattiak adókedvezményéről is beszélt.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.