Több mint 30 kilométert gyalogoltak a tiltakozó tanárok a Tudásmenet első napján, ma folytatják Közoktatás
Eduline

Több mint 30 kilométert gyalogoltak a tiltakozó tanárok a Tudásmenet első napján, ma folytatják

Az első napon Miskolctól Bükkábrányig gyalogoltak a Tudásmenet résztvevői, kedden Kerecsend a végállomás.

Fél 8-kor ismét útnak indultak a Miskolcról Budapestre tartó „Tudásmenet” pedagógusai, kedden is több mint 33 kilométert fognak gyalogolni, ezúttal Bükkábrányból Kerecsendre – számolt be róla Facebookon Szűcs Tamás, a PDSZ korábbi elnöke.

A "tudásmenetet" alkotó pedagógusok hétfő reggel indultak el, hogy hat nap alatt közel 180 kilométeres távot teljesítve a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalogoljanak, ezzel is felhívva a figyelmet a magyar közoktatás problémáira.

A PDSZ korábbi bejelentkezései szerint a menet hétfőn délután háromnegyed 4-re teljesítette a Miskolctól Bükkábrányig tartó első szakaszt, ahol a helyi általános iskola igazgatója és igazgatóhelyettese fogadta őket.

Bár Szűcs Tamás szerint az 50 fős, Miskolcról induló csapat Harsánynál megfeleződött, a bükkábrányi „végállomáshoz” pedig már csak négyen értek oda, sokan voltak, akik az út során akár 5-10 kilométerre is csatlakoztak a menethez, és voltak, akik autóval kísérték őket egy-egy szakaszon.

A menetrend szerint az utat kedden Bükkábrányból folytatják, majd a 3-as főúton keresztül Mezőkövesd, Mezőnyárád, Szihalom és Füzesabony érintésével körülbelül délután 4-re érnek Kerecsendre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.