Reagáltak a szakszervezetek Novák Katalin nyilatkozatára: "szép, de hiányos" Közoktatás
Eduline

Reagáltak a szakszervezetek Novák Katalin nyilatkozatára: "szép, de hiányos"

„Ez egy kettős szereposztás a kormány részéről” – így reagált Novák Katalin hétfői nyilatkozatára a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

Mi is írtunk arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a TV2-nek adott karácsonyi interjút, amelyben a pedagógussztrájkról is kérdezték. A bérekről azt mondta, hogy minden európai uniós vagy egyéb forrástól és gazdasági nehézségtől függetlenül meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a pedagógusok a nekik járó anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülhessenek Magyarországon.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az ATV-nek azt mondta, a Novák Katalin által elmondottakból azt látszik, hogy a köztársasági elnök akár ütközést is vállal a kormány politikájával, de úgy véli, mindez csak az indulatok csillapítására szolgál. Az alelnök hozzátette, hogy amit Novák Katalin elmondott, az „szép, de hiányos”, viszont a köztársasági elnök elindíthatná azt a folyamatot, amellyel javítani lehetne az oktatás helyzetén.

Nagy Erzsébet, a Pedagógus Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője szerint az, hogy Novák Katalin szerint függetleníteni kell az uniós forrásoktól a pedagógusok béremelését, egybecseng mindazzal, amiért ők harcolnak. Mielőbb részleteket várnak.

Mindkét szakszervezet megerősítette az ATV-nek, hogy a megmozdulások 2023-ban is folytatódnak, január 2-án indul a „Tudás menete”, hat napon keresztül gyalogolnak a résztvevők a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig.

A két szakszervezet egyeztetést folytat egy, az általános iskolások felvételije utáni időszakra tervezett hosszabb időtartamú sztrájkról. Ennek részletei azonban egyelőre nem tisztázottak.


Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.