Nem látják a januárra ígért 10 százalékos béremelés nyomát a költségvetésben a szakszervezetek Közoktatás
Eduline

Nem látják a januárra ígért 10 százalékos béremelés nyomát a költségvetésben a szakszervezetek

A hit- és erkölcstanoktatók fizetéskiegészítése alapján a költségvetésben az oktatásra tervezett kiadások alultervezettnek tűnnek – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

Totyik Tamás a Telexnek arra reagált, hogy csütörtök este megjelent egy kormányhatározat, amely alapján a januártól elinduló „bérfejlesztés ellentételezéséhez” a kormány havonta 61 ezer forintos kiegészítő támogatást ad a hit- és erkölcstantanároknak.

A PSZ alelnöke azt mondta: megszokott dolog, hogy a hit– és erkölcstan oktatók ilyen bérkiegészítés kapnak, a hittantanárok ugyanis az egyházakkal kötnek szerződést, ez tehát csak annyit jelent, hogy a béremeléshez tartozó járulékokat megemelte a kormány.

Totyik szerint nem azzal van a probléma, hogy a hittantanároknak a költségvetésben plusz forrás jelent meg, szerinte az aggasztó az, hogy ezzel párhuzamosan a pedagógusok kormány által megígért 10 százalékos béremelésére nincs fedezet a költségvetésben.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint is azt mutatja a döntés, hogy a közoktatásra szánt összeget alultervezték, ezért szükség van a kiegészítésre - ő sem látja nyomát a kormány által biztosnak ígért 10 százalékos béremelésnek.

 

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.