Élőlánc lesz a Szent László Gimnáziumnál, szülők és diákok szeretnék így védeni az egyik tanárt Közoktatás
Eduline

Élőlánc lesz a Szent László Gimnáziumnál, szülők és diákok szeretnék így védeni az egyik tanárt

Diákok és szülők állnak majd őrt pénteken a kőbányai Szent László Gimnáziumnál, felröppent ugyanis a hír, hogy a tankerület az egyik tanár azonnali hatályú elbocsátásáról szóló levelet kézbesít majd.

A hvg.hu azt írja, az érintett tanár – aki az egyik végzős osztály osztályfőnöke – háromszor tagadta meg a munkát tiltakozásképpen. A szülők úgy tudják, hogy a Kelet-pesti Tankerület pénteken neki is személyesen fogja kézbesíteni az azonnali hatályú elbocsátást, ezért a szülők és a diákok élőláncot alkotnak majd.

Máshol is lesz akció. A Karinthy Frigyes Gimnázium huszonnégy tanára péntek reggel például közösen megy a Külső-pesti Tankerületi Központ elé, hogy átvegyék a tankerület figyelmeztetést tartalmazó levelét. A gimnázium igazgatóját csütörtökön behívták a tankerületi központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24, névre szóló levelet. Ezeket át kellett volna adnia a polgári engedetlenségben részt vevő tanároknak, ők azonban a borítékokat arra hivatkozva nem vették át, hogy a munkáltatójuk nem az igazgató, hanem maga Rábel Krisztina.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.