"Egy lépéssel sem jutottunk előrébb" - újra tárgyaltak a kormánnyal a január 31-én sztrájkoló tanárok Közoktatás
Eduline

"Egy lépéssel sem jutottunk előrébb" - újra tárgyaltak a kormánnyal a január 31-én sztrájkoló tanárok

„Egy lépéssel sem jutottunk előrébb, semmivel sem vagyunk több tudás birtokában, mint amikor idejöttünk” – mondta a kormány és a két tanári szakszervezet szerda délutáni tárgyalása után a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Szabó Zsuzsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt azt mondta: a január 31-i figyelmeztető sztrájk még elégséges szolgáltatásairól szóló javaslatukra (ettől függ, hogy a sztrájk idején pontosan mi zajlik majd az iskolákban – a szerk.) a kormány képviselője sem igent, sem nemet nem tudott mondani, jövő hét végére ígért választ. „Ezt nem tudtuk elfogadni, mert egy hét alatt nem lehet biztonságosan megszervezni egy sztrájkot. Nem szakszervezeti bénaságról van szó, sztrájkot csak a még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodással lehet jogszerűen tartani” – magyarázta.

Hozzátette: egy napot adnak a kormánynak, hogy átnézzék a szakszervezetek javaslatát, „és holnapután bíróságra adjuk a kérdést”.

Azt kérte az iskolákban dolgozóktól, hogy ettől függetlenül kezdjenek el készülni a január 31-i sztrájkra, úgy fogalmazott, hogy a kormány „meg kell adnia magát, nem lehet, hogy pedagógusok éhbérért dolgozzanak”.

A PSZ elnöke szerint az, ami most folyik az iskolákban, nem minőségi oktatás. A kormány szerinte lezártnak tekinti a bérekről és az óraszámokról szóló eddigi tárgyalásaikat, de a szakszervezetek nem, „a cél az, hogy meg tudjunk egyezni ezekről a kérdésekről, különben összeomlik az oktatás”.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.