A PDSZ inkább kötelező tesztelést írna elő az oltatlan tanároknak Közoktatás
Eduline

A PDSZ inkább kötelező tesztelést írna elő az oltatlan tanároknak

December 15-ig kell beoltatniuk magukat az állami iskolák dolgozóinak. A Nemzeti Pedagógus Kar felmérése szerint 3 ezren nem is akarják beoltatni magukat, a minisztérium tájékoztatásában 10 százalék szerepel.

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja az ATV Start című műsorában azt mondta, ők kérdőíves felmérést végeztek 211 iskolában, a 8600 megkérdezett közül 1157-en nem akarják magukat beoltatni.

Úgy gondolja, lehetséges, hogy valóban reális az a 10 százalékos arány, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy tájékoztatójában szerepel – ez nagyjából 15 ezer pedagógust jelenthet.

Nagy Erzsébet szerint ennyi pedagógust nem lehet pótolni, ráadásul a koronavírus-járvány idején osztályokat sem lehet összevonni. Úgy véli, a fizetés nélküli szabadságra küldött tanárok egyházi vagy alapítványi iskolába mennek tanítani, esetleg más területen helyezkednek el.

A PDSZ országos választmányának tagja azt is hozzátette, sokat beszélget olyan tanárokkal, akik nem akarják beoltatni magukat. Sokan közülük átestek a betegségen, magas az ellenanyagszintjük, ezért nem kérik a vakcinát. Szerinte védettségi igazolványhoz vagy laboreredményhez is lehetne kötni a tanítást. Az oltatlanok esetében pedig a kötelező tesztelést vezetnének be.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.