Megvan, mikor tárgyal újra a kormány a tanárokkal Közoktatás
Csik Veronika

Megvan, mikor tárgyal újra a kormány a tanárokkal

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég kezdett tárgyalásokba a két legnagyobb szakszervezettel a tanárok béremeléséről, azonban a legutóbbi egyeztetések félbeszakadtak.

A következő sztrájktárgyalási forduló november 3-án, szerdán 14 órától lesz – idézi a Pedagógusok Szakszervezetét az Index.

Október 13-án egyszer már tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottságával. Ez azonban végül eredmény nélkül zárult, ugyanis a kormányt képviselő Kisfaludy László olyan megbízólevelet mutatott be, amin csak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) neve szerepelt, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem.

Az egyeztetés után Totyik Tamás, a PSZ egyik alelnöke azt mondta az Eduline-nak, hogy az egyeztetések félbeszakadtak, hiszen a helyettes államtitkárnak az egyesített sztrájkbizottsággal lett volna felhatalmazása tárgyalni, de a megbízólevélben csak a PDSZ-t nevesítették. A szakszervezet szerint az helyettes államtitkárnak nem volt világosan meghatározva a jogköre sem, az érdekképviseletek pedig olyan személlyel szeretnének tárgyalni, akinek döntési joga is van.

Az alelnök hozzátette azt is, a tárgyalásokon szerintük helye lenne más érintett minisztériumoknak is, mint az ITM és a Pénzügyminisztérium, így észrevételt tettek tartalmi és formai hiányosságok miatt. A PDSZ nem fogadta el, hogy a jövőben egyedül tárgyaljon a kormánnyal, újabb fordulót követeltek, amit jövő hét szerdán tartanak meg.

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.