A PDSZ sztrájkolna tavasszal, ha nem oldódik meg a tanárok helyzete Közoktatás
Csik Veronika

A PDSZ sztrájkolna tavasszal, ha nem oldódik meg a tanárok helyzete

A PDSZ és a PSZ tegnap bejelentette, hogy közös sztrájkbizottságuk sztrájktárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal.

A két nagy oktatási szakszervezet sztrájkbizottsága haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez, céljuk többek között a tanárok bérkérdésének azonnal megoldása, az oktatási helyzet alapvető javítása. Követeléseiket végül négy pontban foglalták össze.

A PDSZ eredeti követelései bővebbek azoknál, mint amelyeket végül közösen elfogadtak a szakszervezetek. Az eredeti követeléseik között szerepelt az is, hogy állítsák helyre a szakszervezetekkel a kapcsolatot, és módosítsák a sztrájktörvényt is. A PDSZ közleményében kiemeli, azért egyeztek bele a rövidebb listába, mert szerintük nem várhat a sztrájkot megelőző egyeztető tárgyalások elindítása.

A PDSZ célja, hogy – lehetőség szerint – még a sztrájktárgyalások alatt megnyugtatóan rendeződjenek a követelésekben meghatározott problémák. Amennyiben erre nem kerül sor, a szakszervezet egy tavasszal kezdődő, nagyszabású sztrájkot gondol reálisnak.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.