Kevés szülő tudja, de minden diáknak van biztosítása, kisebb balesetek után is járhat kártérítés Közoktatás
Eduline

Kevés szülő tudja, de minden diáknak van biztosítása, kisebb balesetek után is járhat kártérítés

Sokan nem is tudják, de másfél millió diáknak van államilag támogatott balesetbiztosítása.

Az iskolakezdéssel egyidejűleg több biztosítónál is nőtt az érdeklődés a gyerekeknek kialakított csomagok iránt - írja a Világgazdaság. Idén eddig közel 7 ezer esetben fizetett a biztosító az államilag támogatott általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás után – közölte a lappal az érintett biztosító.

A bejelentések 98 százaléka csonttörésre vonatkozott - írják. A statisztikák szerint a biztosító a törések miatt fizetett legnagyobb számban, illetve a csonttöréshez kapcsolódó műtéti és kórházi ellátások, vagy napi térítések.

Sokan nem tudják, de több mint másfél millió a köznevelésben, szakképzésben és a felsőoktatásban részt vevő diák és hallgató államilag finanszírozott balesetbiztosítási védelmet kap.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.