Bővült a tanterv: a véradás és a szervadományozás is része lett a tananyagnak Angliában Közoktatás
Bezzeg Hanna

Bővült a tanterv: a véradás és a szervadományozás is része lett a tananyagnak Angliában

A 11-16 évesek véradásról, szerv- és őssejtadományozásról is tanulhatnak kötelező órák keretein belül.

Az NHS Blood and Transplant nevű szervezete – mely a véradásért és szervadományozásért felel a szigetországban – azt reméli, az új tantárgy felhívja majd a figyelmet az önkéntesség fontosságára, amely akár életeket is menthet. A diákok pedig remélhetőleg szüleiket, családtagjaikat is meg tudják győzni a segítségnyújtás szükségességéről.

A tantárgyi tematikát úgy állították össze, hogy az minimális tanári felkészülést igényel és online formában is elérhető. A szervezet képviselő kérésre iskolai előadásokat is szerveznek a témában - írja az Evening Standard.

A témában már a tavalyi tanévben összeállítottak egy kötelező, iskolai kurzust „Kapcsolatok, szex, egészségügyi oktatás” címmel, azonban a járványhelyzet súlyosbodása miatt nem a projekt nem valósulhatott meg száz százalékosan, így idén szeptemberben kezdik a teljeskörű bevezetését.

A diákok Angliában egyébként 17 éves kortól adhatnak vért, illetve válhatnak szerv- vagy őssejtdonorrá, amennyiben megfelelnek bizonyos kritériumoknak.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.