Feladatlista szülőknek és diákoknak iskolaválasztás előtt Közoktatás
Szabó Fruzsina

Feladatlista szülőknek és diákoknak iskolaválasztás előtt

Február 19-ig lehet középiskolába jelentkezni, de addig még sok feladat vár a középiskolai felvételi évében a diákokra és a szülőkre. Összeszedtük a lépéseket, amiket mindenképp meg kell tennetek, mielőtt választotok.

Az első lépés: mit szeretne a diák?

Az iskolaválasztás legfontosabb szempontjai – értenek egyet pedagógusok és pszichológusok – a diák érdeklődési köre, képességei és személyisége. Vagyis a szülők első és legfontosabb feladata, hogy legkésőbb a középiskolai felvételi évében választ kapjon többek között arra a kérdésre, hogy a gyermekének van-e már bármilyen elképzelése a jövőről. Van-e olyan tantárgy, amelyet szívesen tanulna magasabb óraszámban, szeretne-e három-négy tantárgyat idegen nyelven tanulni, szakmát szerezne vagy inkább „sima” érettségit. Talán még ennél is fontosabb, hogy a szülő tudja, bírná-e a diák a tagozatos vagy két tannyelvű oktatással járó plusz terhelést, esetleg jobban érezné-e magát egy, a hagyományostól eltérő pedagógiai módszereket használó intézményben.

Tipp: az elmúlt években az összes iskolában új kerettanterveket vezettek be, átalakították a szakgimnáziumi és a szakközépiskolai oktatást, ezért nem érdemes a tíz-húsz évvel ezelőtti ismeretek alapján középiskolát választani. Minél előbb információt kell szerezni arról, pontosan milyen képzést kínálnak a négy-, öt-, hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, a két tanítási nyelvű és nyelvi előkészítős intézmények, a tagozatos iskolák, a szakképző intézmények.

Milyen középiskolák közül lehet válogatni?

Azok a szülők, akik nem először vágnak neki a felvételi procedúrának, valószínűleg tisztában vannak azzal, milyen középiskolák működnek saját településükön, a szomszéd városban vagy kerületben. A kevésbé tapasztalt szülőknek azonban a választás előtt érdemes utánanézniük, milyen gimnáziumok, szakgimnáziumok és szakközépiskolák közül válogathatnak. Az önkormányzatok oldalán is megtalálható a helyi oktatási intézmények listája, de lehet használni az Oktatási Hivatal köznevelési információs rendszerét is, ahol megye, város, fenntartó, iskolatípus alapján is lehet böngészni.

Tipp: ha a család lakhelyének közelében nincs olyan középiskola, amelyet szívesen választanának, az Oktatási Hivatal keresőjében azokra az intézményekre is leszűkíthetik a keresést, amelyek saját kollégiumot működtetnek.

Továbbtanulási börzék

A szakgimnáziumba vagy technikumba készülő diákok nemcsak iskolát, hanem szakmát is választanak, ezért érdemes megnézniük a pályaorientációval foglalkozó npp.munka.hu oldalon található 7-8 perces foglalkozásbemutató videókat és elolvasni a rövid ismertetőket (az adatbázisban egyébként nemcsak a szakmák listáját, hanem a diplomával betölthető munkaköröket is meg lehet találni).

Tipp: A továbbtanulási kérdésekben bizonytalan diákok segítséget kérhetnek a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézményétől – információkat kaphatnak a különböző iskolatípusokról, sőt pályaorientációs tanácsadásra is lehet jelentkezni. A szakképzés felé indulók a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megyei pályaorientációs tanácsadóihoz is fordulhatnak.

Mit tanácsol az osztályfőnök?

Kérdések esetén érdemes lehet beszélni az osztályfőnökkel is, esetleg egy-két szaktanárral a továbbtanulási tervekről. Ha a szülő bízik az osztályfőnök hozzáértésében, megéri kikérni a véleményét arról, vajon a diák bírna-e egy „erős” gimnáziumot vagy szakgimnáziumoz, milyen esélyekkel indul egy-egy népszerűbb iskola felvételijén. Mivel az általános iskolai pedagógusokhoz volt tanítványaiktól és a szülőktől sok visszajelzés érkezik a középiskolákról, információt is lehet kérni tőlük az intézményekről.

Tipp: a nyolcadikosok jelentkezési lapjának kitöltésével, elküldésével nem a szülőknek kell foglalkozniuk, ezeket a feladatokat az általános iskolai pedagógusok végzik el. Persze az űrlapok kitöltéséhez szükséges információkat – milyen intézményekbe, milyen tagozatra jelentkezik a diák – az iskola által meghatározott dátumig el kell juttatni az osztályfőnököknek.

Kötelező olvasmány: a felvételi tájékoztató

Tavaly ősszel az összes középiskolának közzé kellett tennie saját honlapján felvételi tájékoztatóját, amelyet – ha már körvonalazódott, milyen iskolatípust választana a diák – érdemes alaposan átolvasni. A tájékoztatókban nemcsak a 2021 szeptemberében induló osztályok listáját és az oktatás jellemzőit lehet megtalálni, hanem a felvételi helyi szabályait is: szerveznek-e szóbeli felvételit, milyen általános iskolai jegyeket vesznek figyelembe, és a különböző eredményeket hogyan súlyozzák a felvételizők rangsorolásakor. Fontos tudni: ha két jelentkező ugyanannyi pontot szerez, a középiskoláknak a hátrányos helyzetű, valamint az adott iskola körzetében élő diákokat kell előnyben részesíteniük.

Tipp: érdemes minél hamarabb feljegyezni a felvételi legfontosabb dátumait – a felvételi eljárás jelentkezési határideje mellett a szóbeli vizsgák időpontját is.

Milyenek az óraszámok?

A tantárgyak listáját és az óraszámokat is ajánlott megnézni iskolaválasztás előtt – fontos tudni, heti hány órát különít el egy-egy fontosabb tantárgy oktatására az adott középiskola. A minimális óraszámokat a kerettantervek határozzák meg, az intézmények a szabad órakerettel azonban maguk gazdálkodhatnak. Az is fontos kérdés, milyen idegen nyelvek közül választhatnak a tanulók. A középiskolák oldalán meg lehet nézni a különböző évfolyamok óraszámait, sőt sokszor a különböző osztályok órarendjeit is közzéteszik az intézmények.

Tipp: Bár a középiskolai felvételi évében még távolinak tűnik az egyetemi-főiskolai továbbtanulás, azt is érdemes megnézni, milyen fakultációkat szervez a középiskola a 11-12. évfolyamosoknak.

Az „extra” szolgáltatások

Ha két hasonló profilú középiskola közül kell választani (pontosabban eldönteni, melyik álljon a jelentkezési lista első helyén), érdemes utánajárni, milyen szakkörök munkájába kapcsolódhatnak be a kilencedikesek, milyen sportolási lehetőségek közül választhatnak a diákok, működik-e valamilyen művészeti csoport, például énekkar, színjátszókör vagy éppen tánccsoport az iskolában.

Tipp: annak is utána lehet nézni, csatlakozott-e a középiskola valamelyik nemzetközi diákcsereprogramhoz, vagy van-e lehetőség arra, hogy a nemzetközi érettségire készüljenek fel a tanulók.

Mire jó a Facebook és a Youtube?

A középiskolák Facebook-oldalának és Youtube-csatornájának böngészése közben is lehet némi plusz információt szerezni: meg lehet tudni, milyen iskolai eseményeket szerveznek, milyen iskolai hagyományok vannak, tartanak-e például „gólyanapokat” a kilencedikeseknek. A videók, posztok árulkodnak az iskola hangulatáról.

Tipp: a szülőknek érdemes belenézniük a kiválasztott középiskolák pedagógiai programjába – főleg akkor, ha egyházi vagy alternatív pedagógiai módszereket alkalmazó középiskolát választanának. Emellett érdemes információkat szerezni az érettségi és a felsőoktatási felvételi eredményeiről is.

Milyenek az esélyek?

A diákok jegyei szűkítik a továbbtanulási lehetőségeket, az általános iskolai bizonyítványban szereplő eredményeket ugyanis az összes középiskola figyelembe veszi a felvételizők rangsorolásakor, csak más-más súllyal. A legnépszerűbb gimnáziumokban és szakgimnáziumokban többszörös a túljelentkezés, ezekbe az intézményekbe a jó jegyek és a felvételin szerzett magas pontszám jelent belépőt. Érdemes ezért ennek is utánajárni a jelentkezés előtt.

A felvételi sorrend

Ha megvannak a kiválasztott középiskolák, már csak egy döntés van hátra: meg kell határozni az intézmények és a tanulmányi területek sorrendjét (hiszen úgy is dönthet egy diák, hogy egy iskolán belül több típusú képzésre is beadja a jelentkezését). A lista élére az a középiskola és az a tanulmányi terület kerüljön, ahová a diák a legszívesebben járna. A sorrend azért fontos, mert a felvételiző a listán szereplő első olyan intézménybe iratkozhat be, amely elfogadta felvételi kérelmét, utólag nem dönthet úgy, hogy mégis a második vagy sokadik helyre sorolt képzést kezdené el.

Tipp: akkor sincs baj, ha az írásbeli, esetleg a szóbeli felvételi után úgy dönt a diák, hogy valamelyik – eredetileg hátrébb sorolt – középiskolába szívesebben járna, mint a lista élén álló intézménybe. A sorrenden egy alkalommal, 2021. március 21-án és 22-én lehet változtatni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.