Több tízezer forintot kell fizetnie, hogy újra taníthasson egy pályaelhagyó tanár Közoktatás
Eduline

Több tízezer forintot kell fizetnie, hogy újra taníthasson egy pályaelhagyó tanár

Úgy néz ki, újból minősítő vizsgát kellene tennie egy tanárnak, hogy újra gyerekekkel foglalkozhasson.

Egy fiatal tanár korábban otthagyta a pályát, majd néhány hónap után rájött, mégis gyerekekkel szeretne foglalkozni. Ahhoz viszont, hogy ezt meg is tehesse, 

újabb minősítő vizsgán kell átesnie, aminek a díja 71 050 forint

– írta meg a történetet a 24.hu.

A tanítónő 2017-ben végzett az ELTE-n, 2018-ban jelentkezett a kötelező minősítési eljárásra, de ezt végül nem teljesítette, mert közben felmondott az intézményben. MIután meggondolta magát, visszakerült ugyanabba az iskolába, ahol korábban dolgozott, majd pedig jelentkezett a minősítési eljárásra.

A lap szerint egy adminisztrációs hiba részese lehet, mert tájékoztatásként azt a választ kapta, hogy az előző vizsgáját sikertelenként könyvelték el, az újabb pedig már egy „megismételt minősítő vizsgának” számít. Emiatt viszont fizetnie kell, az eljárás pedig több tízezer forintba kerül.

A tanítónő azt mondta: a tanári pályát kizárólag anyagi nehézségek miatt hagyta el, mert frissen végzett tanítóként nem tudott megélni abból a pénzből, amit kapott. Ugyanakkor a mostani összeg kifizetése is gondot okoz neki, amit egyébként méltánytalannak is tart. A nő ezért levelet írt az Oktatási Hivatalnak, remélve, hogy elengedik az összeg kifizetését. A hivatal ezt azonban nem fogadta el, s közölték: augusztus 21-ig ki kell fizetnie a vizsgadíjat. A gond, hogy a tanítónő jelenleg gyakornok, amiért nettó 150 ezer forintos fizetést kap kézhez minden hónapban. A 71 ezer forintos vizsgadíjat egy összegben kell rendeznie, 30 napon belül.

A 24.hu azt írja: ha a nő nem rendezi az összeget, az Oktatási Hivatal sikertelennek minősíti a minősítő vizsgát állapítják meg, ez pedig a köznevelési törvény értelmében a pedagógus munkaviszonyának megszűnését jelenti.

Meddig kell hitelesítenetek a pótfelvételis jelentkezéseteket?

A pótfelvételi űrlap kitöltésére augusztus 9-én éjfélig van lehetőségetek. De meddig kell hitelesítenetek a jelentkezéseteket?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.