A PDSZ sürgeti, hogy a pedagógiai szakszolgálatok is otthonról működhessenek Közoktatás
Eduline/MTI

A PDSZ sürgeti, hogy a pedagógiai szakszolgálatok is otthonról működhessenek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben sürgeti, hogy a koronavírus-járvány miatt a pedagógiai szakszolgálatok otthonról is működtethetők legyenek

A pedagógiai szakszolgálatok nevelési és pályaválasztási tanácsadással, tehetséggondozással, logopédiával, korai fejlesztéssel, gyógytestneveléssel és óvoda-iskolapszichológiával foglalkoznak. A szakszervezet MTI-hez is eljuttatott levelében azt írta: információik szerint több pedagógiai szakszolgálatnál nyitvatartási időrendet tartalmazó (9-17 óráig) beosztást készítenek, a dolgozóknak jelezniük kell, mikor tartózkodnak az intézményben.  

A PDSZ szerint ugyanakkor a nyitvatartás digitalizálható, vagyis megszervezéséhez nem szükséges, hogy valaki valóban ott legyen az intézményben, minden telefont home office-ba lehet irányítani, az adminisztráció és az intézményvezetés is végezhető telefonos és digitális formában.

Megjegyezték: az iskolák, óvodák mellett a pedagógiai szakszolgálatok jelentős része sem volt felkészülve a járványügyi és munkajogi előírások betartására, a gyermekek és munkavállalók védelmére, a biztonságos munkavégzésre.

Hozzátették, remélik, a Klebelsberg Központ és az operatív törzs iránymutatásainak megfelelően a pedagógiai szakszolgálatok nyitvatartásásának teljes digitalizálásával a veszélyhelyzet időtartama alatt sem a titkárnak, sem a vezetőnek, sem pedig a szakdolgozónak nem kell a munkahelyén tartózkodnia.

Szűcs Tamás: legalább az egyik szülő otthonmaradását anyagi eszközökkel is támogatni kellene

Mától elkezdődött a távoktatás az iskolákban. De hogyan valósítható meg a digitális oktatás? Melyik európai ország intézkedéseit lenne érdemes követnünk? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ATV Start című műsorában.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.