Tiltakozó akció és követelések a PDSZ-től: ne vezessék be az új alaptantervet Közoktatás
Eduline

Tiltakozó akció és követelések a PDSZ-től: ne vezessék be az új alaptantervet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is kritikát fogalmazott meg - többek mellett - az új Nemzeti Alaptanterv kapcsán. A szakmai vélemény mellett követelik, hogy ebben a formában ne vezessék be a következő tanévtől az új tantervet.

A szakszervezet közleményében követeli, hogy a kormány ne vezesse be az új Nemzeti Alaptantervet, hanem helyette készüljön el egy valóban új és korszerű alapdokumentum, amely a bevezetés előtt széles társadalmi egyeztetésen essen át.

Tegnap megírtuk, hogy a Facebookon tiltakozó akciót indított a PDSZ a NAT ellen. Közleményükben most amellett, hogy a többi pedagógust is az akció csatlakozására biztatják, kérik, ha bevezetik az új NAT-ot, nyugodtan hagyják figyelmen kívül azokat a tartalmakat belőle, amelyek legjobb tudásuk szerint ártalmasak lehetnek. Ezenkívül hozzáteszik: kezdjék el feljegyezni a munkaidejüket, beleértve a NAT-módosítással kapcsolatos többletmunkát is. 

A PDSZ szerint lehetetlen feladat elé állítják a tantestületeket és az intézményvezetést, hogy felkészüljenek a rendelkezésre álló rövid időben a NAT, és az ezután megjelenő kerettantervek alapján a következő tanévre. Ráadásul,

az iskola az ismeretek közvetítője, gondolkodásra, problémamegoldásra és együttműködésre nevelés helyszíne helyett pártideológia közvetítésének szerepét kapta

- fogalmaz a szakszervezet közleményében az új NAT kapcsán. A PDSZ egyetért a Civil Közoktatási Platform szakmai véleményével, továbbá megjegyezték, a szakképzés teljeséggel kimarad a NAT-ból, ennek megalapozásának pedig nem használ a technika tantárgy kivezetése sem.

Az óraszámcsökkentésről úgy vélik, ettől még a megtanítandó tananyag mennyisége nem csökken, ezzel még inkább fokozódik a tanulók túlterheltsége, az egyénre szabott fejlesztés szinte lehetetlenné válik - fogalmaznak, hozzátéve: egyes tantárgyak emelt óraszámban történő tanítására aligha lesz mód. 

Az új Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatos már megjelent kritikákat itt nézhetitek meg.

Ezt gondolják az oktatási szakértők az új NAT-ról: nem csökken érdemben a tanárok, diákok terhelése

Péntek éjszaka nyilvánossá tették a NAT módosított változatát, amelyet már idén szeptemberben, felmenő rendszerben bevezetne a kormány. Szakértők szerint a dokumentum számos pontján szembemegy a modern pedagógiai szemlélettel.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.