Egyeztettek a kormánnyal: megnyugodhatnak az alternatív iskolák? Közoktatás
Eduline

Egyeztettek a kormánnyal: megnyugodhatnak az alternatív iskolák?

Folytatódik a felhajtás az alternatív iskolák körül? Kedden fogadta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közoktatásért felelős államtitkára az alternatív iskolák képviselőit - írja a 444.hu.

Múlt hét kedden Palkovics László innovációs miniszter által benyújtott törvénymódosító javaslat elfogadásával akár be is zárhatják az alternatív tanterv szerint működő óvodákat, általános- és középiskolákat. Ha elfogadják ezeket a változásokat, április 1-ig minden alternatív iskolának fennmaradási engedélyt kellene kérnie az oktatásért felelős minisztertől, aki egyelőre nem tisztázott szempontok alapján dönthetne arról, hogy az adott intézmény jövő szeptembertől tovább működhet-e.

A tárgyaláson most azonban ígéretet kaptak az alternatív iskolák képviselői, hogy nem célja a módosításoknak, hogy iskolákat zárjanak be, és a már létező alternatív sulik könnyített eljárásban kaphatják majd meg az engedélyeiket - írja a 444.hu. A kormányhivataloktól a miniszterhez kerül az engedélyezés, és csak ezért kell bizonyos dolgokat újra elintézni, de ezt inkább csak formaságnak lehet tekinteni, szólt az ígéret - írják.

Az államtitkár azt is megígérte, hogy még pontosítják a törvénytervezetek szövegét, a felmerült igények alapján.

"A Minisztérium egyértelműen kinyilvánította, hogy nem célja sem a meglévő, sem az új alternatív intézmények ellehetetlenítése" - olvasható a Waldorf Szövetség honlapján.

Ugyan idén második alkalommal módosítanak az alternatív iskolákat érintő törvényeken, és ezekkel akár szorongatni is lehetne az állami tantervtől eltérő intézményeket - teszik hozzá - de az EMMI határozott ígérete szerint nem a szorongatás a cél.

Az Emmi szerint nem kell bezárni a Waldorf iskolákat

Nem kell bezárni a Waldorf iskolákat, csupán az alternatív intézmények nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályozás módosul - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken közleményben.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.