"Elfelejtették" meghívni a PDSZ-t az érdekegyeztető tanács ülésére Közoktatás
Eduline

"Elfelejtették" meghívni a PDSZ-t az érdekegyeztető tanács ülésére

Nyílt levelet küldött Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkárnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – arra kíváncsiak, miért nem kaptak semmilyen tájékoztatást a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács decemberi üléséről.

A nyílt levélben azt írják, a Pedagógusok Szakszervezetének közleményében jelent meg, hogy 2018 decemberében összeült a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács.

„Ki és mikor hívta össze a fent nevezett fórumot? Kik a tagjai az ún. Köznevelési Érdekegyeztető Tanácsnak, és milyen szempontok alapján döntöttek az összetételről? Milyen témákat tárgyalt eddig ez a fórum, és mire jutottak?” – sorolta a kérdéseit a PDSZ a Maruzsa Zoltán helyettes államtitkárnak címzett nyílt levélben.

Hozzáteszik: „mivel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete indokait ismertetve többször kinyilvánította, hogy a Köznevelési Kerekasztal munkájában nem kíván részt venni, amely döntésünk miatt Önök többször kifejezték értetlenségüket, érdeklődve várjuk, hogy az ún. Köznevelési Érdekegyeztető Tanács üléséről miért nem kaptunk semmiféle információt”.

"Állítsák vissza a pedagógusok óraszámát legfeljebb 22 tanórára" - egyre többen írják alá a PDSZ követeléseit

Közeledik a tízezerhez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) négypontos követeléseit aláírók száma.

2020-ban emelkednek a tanári fizetések? Erről egyeztet az államtitkárság, amely egy érdekes ötlettel rukkolt elő

„A vetítési alap emelését a 2019-es költségvetés nem tartalmazza, de a 2020-as büdzsébe bekerülhet, erről már egyeztetünk" - ezt mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Gondolkodnak egy, a pályára visszatérést ösztönző ösztöndíjon is.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.