Akár sztrájkolna is a PDSZ az elfogadott túlóratörvény miatt Közoktatás
Eduline

Akár sztrájkolna is a PDSZ az elfogadott túlóratörvény miatt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közleményben reagált a „rabszolgatörvény” elfogadására.

A parlament a mai napon megszavazta a "rabszolgatörvényt", vagyis azt törvényjavaslatot, amelynek értelmében a munkáltatók a mostani 250 helyett a jövőben évi 400 óra rendkívüli munkát is elrendelhetnének. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közleményben reagált:

Úgy véljük, ezzel a kormány eljutott ahhoz a ponthoz, ahonnan nem csak egy uniós ország munkavállalóinak, de a szakszervezeteknek sincs tovább hova hátrálniuk

- írják közleményükben, hozzátéve: több szakszervezethez is eljuttatták a törvény elfogadása utáni időszakra vonatkozó javaslataikat, és remélik, hogy a következő napokban ennek mentén létrejön a magyar szakszervezetek akcióegysége.

A PDSZ szerint ha ez sikerül, a hatalomnak akár az általános sztrájkkal is számolnia kell.

Hiába tiltakoztak a szakszervezetek, lesz kancelláriarendszer a szakképzésben is

Bevezetik a szakképzési centrumokban a kancellári rendszert - többek között ezt tartalmazza a kutatás-fejlesztéssel és szakképzéssel összefüggő törvények módosítása, amely 126 igen, egy nem szavazatot kapott az Országgyűlésben.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.