Őrültebbnél őrültebb balesetekért kapnak százezreket a diákok Közoktatás
Eduline

Őrültebbnél őrültebb balesetekért kapnak százezreket a diákok

58 ezer fontos, vagyis 18 millió forintos kártérítést kaptak baleseteikért a stattfordshire-i diákok 2010-ben – a legmagasabb, tízezer fontos összeget annak a tanulónak utalták át, aki elcsúszott az iskolai folyosón.

Az adatokat a Stattfordshire County Council hozta nyilvánosságra, számításaik szerint negyven százalékkal több pénzt fizettek ki kártérítésekre, mint az előző évben – annak ellenére, hogy akkor hárommal több esettel kellett foglalkozniuk.

A BBC információi szerint több mint ötezer fontos, vagyis 1,5 millió forintnak megfelelő összeget kapott az a diáklány, aki leesett a trambulinról, és megütötte a karját, valamint a csuklóját. A legmagasabb kártérítési összeg tízezer font volt, de volt olyan tanuló is, akinek egy kisebb sérülés miatt utaltak át 4500 fontot.

Kártérítés tanároknak és diákoknak

Nemcsak a diákoknak, hanem a tanároknak is busás összegeket fizettek ki az elmúlt időszakban - évente több száz iskolai dolgozót ér baleset Nagy-Britanniában, nekik körülbelül 22-25 millió font kártérítést ítélnek meg. 200 ezer fontos, vagyis több mint 61 millió forintos kártérítést kapott az a pedagógus, aki egyik órája előtt elcsúszott egy szőlőszemen, és mivel a baleset miatt még mindig komoly fájdalmakkal küzd, nem tud tovább dolgozni. A tanároknak megítélt kártérítésekről bővebben itt olvashatsz.

Egy másik pedagógus az egyik dél-glouceshire-i intézmény parkolójában esett el, neki 20 550 fontot ítélt meg a bíróság, míg kollégája azért kapott kétezer fontos kártérítést, mert egy doboz esett a fejére, amikor kinyitotta a szertár egyik szekrényét. Annak a várandós tanárnőnek is komoly összeget utaltak át, aki állítólag komoly betegséget kapott el az egyik diáktól, míg egy másik pedagógus azért fordult a bírósághoz, mert az egyik tanuló véletlenül fejen rúgta focilabdával.

Százötvenezer fontos, vagyis 48 millió forintos kártérítést kapott az a brit tanár is, aki „megnémult”, miközben a rendetlenkedő diákokat próbálta megfegyelmezni. Az ötvenéves Joyce Walters kénytelen volt abbahagyni a tanítást, a hangszálain ugyanis csomókat találtak. „Nagyon hiányzik az osztálytermi munka, mert nagyon szerettem tanítani. De a hangszálproblémáim miatt biztosan nem térhetek vissza a katedrára” – nyilatkozta korábban.

eduline

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.