LMP: bajba kerülhetnek a "kegyvesztett" egyházak iskolái Közoktatás
Eduline

LMP: bajba kerülhetnek a "kegyvesztett" egyházak iskolái

Az új egyházügyi törvény nyomán elveszítette egyházi státuszát a 13 közoktatási intézményt fenntartó Magyar Evangéliumi Testvérközösség, illetve a Sajókazán iskolát működtető Dzsaj Bhím közösség is - írta közleményében Osztolykán Ágnes. Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke szerint a Fidesz "úgy döntött, hogy a hátrányos helyzetűeket befogadó iskoláknak nincs helyük".

A képviselő hangsúlyozza, hogy a korábbi ígéret,  és a KDNP eredeti terve ellenére, az egyházi státuszát elvesztő felekezetek között van olyan – a Magyar Evangéliumi Testvérközösség -, amely 13 közoktatási intézményt tart fenn. A közleményben kitér arra, hogy ezek zömmel hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekeket ellátó intézmények. Véleménye szerint az egyházi státusz elvesztése nekik azt jelenti, hogy intézményeik finanszírozása bizonytalanná válik. Hozzáteszi, hogy ugyanilyen helyzetbe került a Sajókazán iskolát működtető Dzsaj Bhím közösség is. A kisegyházak által fenntartott iskolák helyzetéről szóló korábbi cikkünket itt olvashatod el.
   
A politikus emlékeztet arra, hogy korábban olyan módosító javaslatot nyújtott be, amelynek alapján azok az egyházi, vallási közösségek, amelyek jövőre elveszítik egyházi státuszukat, de korábban szociális, egészségügyi, köz- és felsőoktatási, közművelődési intézményeket működtettek, továbbra is állami támogatást kaptak volna ezekre a feladatokra. A javaslatot nem fogadták el, de annak alapján az oktatási bizottság olyan, kapcsolódó módosító javaslatot készített, ami a következő tanév végéig biztosítja a kiegészítő normatívát a "kegyvesztett egyházaknak".
   
Hosszú távon viszont csak az jelent megoldást, ha olyan oktatásfinanszírozási rendszert teremt a kormány, amelyben "az önkormányzatok nem kényszerülnek arra, hogy iskoláikat egyházi kézbe adják, az alkotmányban rögzített, világnézetileg semleges oktatáshoz való hozzáférés jogát kockáztatva" - írja Osztolykán Ágnes.

MTI 

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.