Újabb nagykanizsai iskola tiltakozik az összevonások ellen Közoktatás
Eduline

Újabb nagykanizsai iskola tiltakozik az összevonások ellen

Fizetett hirdetésben tiltakozik a városi iskolák tervezett összevonása ellen a nagykanizsai Bolyai János Általános Iskola alkalmazotti közössége.

A testület a Zalai Hírlap pénteki számában jelentette meg tiltakozását, azt követően, hogy kedden a Cserháti szakképző iskola szervezésében több százan demonstráltak Nagykanizsa belvárosában, ugyancsak az intézmények összevonásáról szóló elképzelés ellen.

A Bolyai iskola közleménye szerint a város egyik "szakmailag elismert, hatékonyan működő intézményét tagintézményként ellehetetleníti ez az intézkedés", ami a leépítését, majd a bezárást vetíti előre. Arra kérik a város vezetőit, fontolják meg, hogy a 191 millió forintos uniós forrásból és 80 millió forint költségvetési hozzájárulásból éppen az elmúlt hónapokban felújított iskola nem szolgálja-e inkább a korszerű oktatást-nevelést, mint az épület más célra történő felhasználását. A nagykanizsai iskola-összevonásokról szóló korábbi hírünket itt találod.

Már három iskola tanárai tiltakoznak az összevonások ellen


Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) alpolgármester az MTI megkeresésére pénteken azt mondta: szerdán a város polgármesterével és az oktatásért is felelős osztályvezetővel hármasban találkoztak az intézmények alkalmazotti közösségével. Akkor értesültek arról, hogy a Cserhátin kívül a Bolyaiban sem értenek együtt az összevonásokkal, de a Thúry szakképzőben is felvetődtek hasonló gondolatok.

Tud arról a szóbeszédről, hogy a most felújított iskola hivatali célokat szolgálna, de "nem akarjuk bezárni, megszüntetni, vagy bíróságnak átadni", arra a pályázati szerződés is kötelezi a várost, hogy iskolaként működtesse az épületet. Hozzátette: most még nem lehet előre látni, hogy két év múlva netán át kell-e újból gondolni a jelenlegi intézményhálózat működtetését, mert egyre kevesebb a gyerek, vagy mert esetleg növekszik a pedagógusok kötelező óraszáma.

Név nélkül nyilatkozva több nagykanizsai pedagógus is arról beszélt az MTI-nek, hogy jövő csütörtökön tárgyalná a város közgyűlése az összevonások tervét, de addig már nincs 15 nap az alkalmazotti közösségektől, szülői munkaközösségektől várt véleményezések elkészítésére. Dénes Sándor ennek kapcsán azt mondta: amennyiben ezek nem érkeznek meg, nem tárgyalnak április 28-án a tervezett előterjesztésről, adnak időt arra, hogy a vélemények mindenütt elkészüljenek.

Dénes Sándor alpolgármester egy hete sajtótájékoztatón részletezte, hogy a jelenleg kilenc általános iskolát és öt középiskolát fenntartó önkormányzat nyolc intézmény igazgatásának összevonását tervezi. Két-két általános iskola és szintén két-két középfokú intézmény vezetői szintű összevonásáról a város közgyűlése még nem döntött, de a szeptemberi tanévkezdéstől lépnének életbe a tervezett lépések, amelyek kizárólag a vezetői szinteket érintené.

MTI
Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.