Koponyasérülést szenvedtek a diákok az iskolai balesetben Közoktatás
Eduline

Koponyasérülést szenvedtek a diákok az iskolai balesetben

Megfigyelésre bent tartják a kórházban azt a három, negyedik osztályos gyermeket, akik akkor sérültek meg, amikor egy XVIII. kerületi általános iskolában a tornaórán leszakadt a vasfüggöny - közölte a gyermekek kezelőorvosa.

Molitorisz Dániel elmondta, hogy mindhárom gyermek repesztett koponyasérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Két gyerek állapotára fokozottabb figyelmet fordítanak: az egyik esetben feltételezhető, hogy a tanuló koponyaalapi törést is szenvedett, míg a másik gyermeknél a nyaki csigolya nyúlványtörését mutatták ki a vizsgálatok, ez azonban nem okozott idegrendszeri károsodást - tette hozzá az országos baleseti intézet orvosa.

Papp Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy a XVIII. kerületi, Vajk utcai Vajk-sziget Általános Iskolában sérültek meg a gyerekek, amikor eddig tisztázatlan okból leszakadt egy elválasztó függöny a tornateremben. A kerületi rendőrkapitányság elrendelte az eljárást az ügyben, vizsgálják a baleset körülményeit.

MTI

 

 

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.