Újabb változás: fél éven belül lehet új Nemzeti Alaptanterv Közoktatás
Eduline

Újabb változás: fél éven belül lehet új Nemzeti Alaptanterv

Fél éven belül nyilvánosságra kerülhet az új Nemzeti Alaptanterv (NAT), az egyeztetések már megkezdődtek - mondta Hoffman Rózsa oktatási államtitkár a Magyar Hírlapnak.

Mi a NAT?
A Nemzeti Alaptanterv évfolyamokra lebontva tartalmazza az oktatás – minden iskola számára előírt – követelményeit. Nem sorol fel tantárgyakat, óraszámokat és tanmenetet, csupán azt a minimumot, amelyet a negyedik, hatodik, nyolcadik, tizedik és tizenkettedig évfolyam végére műveltségi területenként teljesíteni kell. A NAT alap a helyi tantervek és tantárgyi programok kidolgozásához.
A lap szerdai számában az államtitkár elmondta: vissza kell térni az 1995-ös alapkoncepcióhoz, a tantervnek meg kell határoznia azokat a műveltségtartalmakat, amelyeket kötelezően átadandónak tekintenek. Jelenleg még a kerettantervek sem kötelezőek, csak a helyi tantervek, amelyeket viszont minden iskola szabadon állíthat össze - tette hozzá.

Az államtitkár ugyanakkor fontosnak tartja, hogy megmaradjon az intézmények önállósága is. "Kerettanterveket rendelünk az alaptanterv mellé, amely nem tölti ki teljes mértékben a tanítási évet, tíz-tizenöt százaléknyi lehetőséget ad az iskoláknak, hogy saját elképzeléseik szerint kiegészítsék azt" - szögezte le az államtitkár.

MTI
Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.