Rendkívüli tanítási szünet a havazás miatt: százhatvan brit iskola zárt be Közoktatás
Eduline

Rendkívüli tanítási szünet a havazás miatt: százhatvan brit iskola zárt be

Több mint százhatvan iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet Skócia keleti részén, a közlekedést ugyanis megbénította a napok óta tartó erős havazás.

A legtöbb aberdeeni és moray-i általános- és középiskolában pénteken már nem volt tanítás, az intézményvezetők a hét közepén rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el az erős havazás, az éjszakai fagy és a viharos szél miatt. A szintén Skóciához tartozó Orkney-szigeteken pénteken még nyitva voltak az iskolák, de volt olyan iskolabusz, amely nem tudott eljutni a távolabbi településekre, így nem tudta felvenni az összes diákot - írja a BBC.

Az északkelet-angliai Durhamban csütörtökön összesen harminc iskola igazgatója döntött úgy, hogy a tanárokat és a tanulókat is hazaküldi, és lezárja az épületet. Januárban több mint tízezer brit iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet a havazás miatt, így a diákok négy-öt nappal hosszabb téli szünetnek örülhettek.

Erős havazás Skóciában

Tizenhét éve nem volt ilyen nagy területet érintő havazás Nagy-Britanniában: bár a köztereket és a legforgalmasabb utakat folyamatosan tisztítják, az éjszakai órákban veszélyes jégréteg alakulhat ki az utcákon.

eduline


Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.