Idéntől elvileg már csak okleveles oktatók felügyeletével pattanhatnak nyeregbe a lovardalátogatók. A lovas üzemeknek 2012-ig kell átállniuk, addig még igencsak változó színvonalon (és árakon) nyerhet beavatást a lovaglás alapjaiba a nagyérdemű.

„Jobbra húzom, jobbra megy, ha balra, akkor meg balra, közben tessék oldalba rúgni, hogy haladjunk is” – hangzik el sajnos még igen gyakran a megrettentett laikusok számára elsőre ugyan érthető, ám igencsak helytelen szárkezelési és segítségadási instrukció jó néhány hazai lovardában. A félórás osztálylovaglásért 3-4 ezer forintot is elkérő kontár lovardások ilyenkor a robotként körbejárkáló, már csak az esti zabadagjára összpontosító négylábúra bízzák a kuncsaftot. A szolgáltatásért fizető vendég – legyen gyerek vagy felnőtt – mindeközben úgy érzi, kapiskál valamit a lovaglásból, hiszen az történik, amit ő akar. Holott a kocalovasok ügyetlenkedéseihez fásult növényevő csak a napi rutinnak megfelelően közlekedik a pályán, és legfeljebb azt figyeli, hogy lovardavezető mikor vezényel ügetést és mikor lépést. Az így megkapott élmény nem több holmi üleprázatásnál, s valójában nincs köze a lovagláshoz, nem beszélve a lovas sportok (díjlovaglás, díjugratás, lovas tusa, más néven military) alapjainak elsajátításáról.

Kik vannak nyeregben?

Az efféle, fogyasztóvédelmi és szakmai szempontból egyaránt aggályos, a hozzáértés hiánya miatt ráadásul fokozottan balesetveszélyes stíl elterjedése volt az alapvető oka, hogy az önkormányzati tárca – mint a vidékfejlesztésben és országimázsban fajsúlyosnak mondott lovas turizmus fölött bábáskodó minisztérium – tavalyelőtt rendeletben szabályozta a lovardaüzemeltetés minimumait. Ebben egyebek mellett szakképesítéshez kötötte az üzemeltetést. Idéntől ugyanis csakis olyan személy vezethet lovardát, aki valamiféle papírt szerzett hozzáértéséről. Csak a vendég képességeinek megfelelő vérmérsékletű lovat szabad a terep- vagy túralovaglásra jelentkező vendég alá adni. A szolgáltató nem szondáztathatja meg a vendéget, de a lovaglásra, fogathajtásra jelentkezőktől írásos nyilatkozatot kell kérnie, hogy nem állnak tudatmódosító szer hatása alatt – egyebek mellett ilyen szabályokat tartalmaz az a rendelet, amelyet Gyenesei István önkormányzati miniszter adott ki karácsony előtt.

Hasonló előírás 2000-ben Németországban is megjelent, de az itthoni annyiban szigorúbb, hogy például lovastúra-vezetői végzettséget vár el az ilyen szolgáltatást hirdetőktől, míg a német szabályozás megelégszik a sportedzői végzettséggel. Magyarországon ma több mint ötszáz lovarda, panzió foglalkozik lovas túrák, bemutatók vagy táborok, valamint terápiás célú lovas foglalkozások és sétalovaglások szervezésével. A szakmai érdekképviseletekkel egyetértésben a minisztérium úgy ítélte meg, fokozza a nem versenyszerű lovaglásban rejlő veszélyeket, hogy egyre nő a fiatal lovasok száma. A központi regisztrációt is előíró, a 2012-ig kötelező érvénnyel megejtendő bejegyzési procedúrát – a szavak szintjén legalábbis – szigorúan vevő rendelet a magyar világsikerek okán újra népszerű fogathajtó-iskolákra is vonatkozik.

Az országban üzemelő több mint félezer lovasbázis ötödénél eddig sem volt nagyobb panasz a nívóra. Ezek, a lovasok.hu című gyűjtőportál adatbázisában is szereplő, szolgáltatásaikat és áraikat részletesen közlő intézmények saját jól felfogott érdekből törekedtek a minél jobb oktatásra. A módszertan – mivel a lovak és a lovaglás metódusa száz éve alig változott, legfeljebb a felszerelések és a szerszámok alapanyaga lett plasztik – szinte mindenhol ugyanarra a srófra jár. Így a laikusoknak sem árt gyanakodniuk, ha például azt tapasztalják, hogy azonnal nyeregbe ültetik őket, még ha futószáron teszik is ezt velük. „A lovastornához (voltizsáláshoz) használt, kapaszkodókkal szerelt hevederrel szőrén, illetve az izzasztónak nevezett filcen ülő kezdő sokkal gyorsabban ráérez a ló mozgására a különféle jármódokban, és mivel, szakkifejezéssel élve, mély lesz az ülése, magabiztosabbá is válik” – mondja Molnár Tamás szak-edző. Ezt persze megfelelő ló híján, esetleg időt spórolandó, szokás elsinkófálni. Így marad a 1500–3500 forintos áron mért, alkalmanként félórásnál sosem több futószáras oktatás – nyereggel.

Szárak és árak

A tradíciók megalapozottságát valló szakemberek szerint egyébiránt a gyerekek esetében a lovastorna alapjainak elsajátítása kihagyhatatlan stáció. (Az egykori huszárkiképzés során még a legdörzsöltebb regrutáknak is évi kötelező kűr volt a lovastorna-gyakorlatok sulykolása és bemutatása.) A voltizshoz ráadásul nem kell beszerezni a kötelezőnek gondolt ruházati felszereléseket sem. Amelyek, a lovaglás golfhoz, síeléshez hasonlatos presztízs mivolta okán, igencsak borsos árúak. Még a kétes minőségű – sportáruházi – nadrágok, lovaglócipők, lábszárvédők, csizmák és bukósisak funkciót betöltő kobakok is 10 ezer forintnál kezdődnek darabonként, ahogy a különféle kiegészítők (kesztyű, mellény, lovaglópálca és a többi) is.

Nem olcsó mulatság a tanulás következő állomását jelentő osztálylovaglás sem, amikor ideális esetben négy-öt lovas van a lovarda pályáján. Az óránként 3–5 ezer forintért kínált szolgáltatás már feltételez egyfajta ülésbiztonságot és a derék négylábú irányításának alapképességét, hiszen ekkor már nem köti futószár a lovat az oktatóhoz. Ezt ráadásul nem is mindig veszik komolyan az oktatók. Pedig a kocalovasok álma a tereplovaglás. A rövidebb, másfél-két órás etapokra már 4–5 ezer forint befizetése ellenében elviszik az embert – jó esetben előtte a lovardában meggyőződve arról, tudása több-e egyszerű nyeregbe maradásnál.

Gyorspatkolás?

„A legnagyobb probléma a lovak kiképzésére és a lovasoktatásra is alkalmas szakembergárda hiánya, illetve az, hogy ha bizonyos gazdasági, állategészségügyi feltételeknek megfelel, bárki bármiféle jogosítvány nélkül nyithat igencsak veszélyes üzemnek számító lovardát” – az öt évvel ezelőtti szakmai vélemény mára részben megváltozott. Országszerte több tucat közép- és felsőoktatási intézményben zajlik valamiféle lovas képzés. Bár a szortiment igen tág. Belovaglókat – a lovak kiképzésért felelős szakembereket – például csak a kaposvári Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolában okítanak. A három évvel ezelőtt a gödöllői Szent István Egyetemen megindult – sportolóként első osztályú minősítést és egy diplomát már szerzett jelentkezőknek meghirdetett – lovaglótanári kurzus a szakma csúcsát jelentené. Jellemző azonban, hogy az első körben egyetemi lovastanárként Dallos Gyula, nemzetközi hírű díjlovas-olimpikon, Széplaki Pál díjugrató- és Tuska Pál lovastusa mesteredzők, valamint a sokszoros fogathajtó világbajnok testvérpár, Lázár Vilmos és Zoltán diplomáztak le.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának állattenyésztő szaka bocsát ki diplomás lótenyésztőket – és ménesgazdákat –, akiknek a lovaglás művészetével is tisztában kell lenniük. Lovászt, élsportoló-tréningező szakedzőt, lovastúravezetőt több helyütt is képeznek az országban, sőt a Testnevelési Egyetemen lovaskultúra-oktatói tanúsítványt kiadó képzésre is jelentkezhetnek az érdeklődők. Ám a lovardákban az alapszintű oktatást – vagyis a négylábút addig csupán távolról látott kezdő lóra ültetését, a későbbiekhez elengedhetetlen alapok megtanítását – kevés kivételtől eltekintve továbbra is hozzá nem értők végzik, ami az előforduló balesetek miatt is aggasztó.

Ezen változtatna az Oktatási Minisztérium idén januártól életbe lépett rendelete is. Csakhogy – más sportágakhoz ha-sonlóan – végzettséget, esetünkben lovastúra-vezetői oklevelet az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő tanfolyamon is lehet szerezni. A természetvédelemtől az anatómián át a lóval kapcsolatos ismeretek széles tárházát tartalmazó elméleti képzéssel nincs is probléma – állítják szakemberek. Inkább a lovaglótudás megszerzésével van gond. Az alig egyhetes gyakorlat alatt ugyanis senkit nem lehet megtanítani lovagolni. A negyedmillió forintos tanfolyamok résztvevőit viszont az óradíjas vizsgáztatóknak ritkán van szívük megbuktatni, legfeljebb szóban tanácsolják nekik, hogy tanítás helyett inkább maguk is tanuljanak még.

Vajna Tamás



Az oktatás témaköréből további érdekességet tudhat meg az eduline szakmai támogatásával készült Oktatás Plusz 2010 című kiadványból, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet a www.hvgplusz.hu weboldalon.