Össztűz az olasz iskolák első óvszerautomatáira Közoktatás
Eduline

Össztűz az olasz iskolák első óvszerautomatáira

Heves érzelmeket váltott ki egy római gimnázium kezdeményezése: az oktatási intézményben - Olaszországban elsőként - két óvszerautomata felállítását tervezik.

Az úttörő akciót elsősorban a katolikus egyház bírálja. Agostino Vallini bíboros, aki a pápa képviselője a római püspökségben, felettébb aggasztónak értékelte az automaták tervezett üzembe helyezését. "El kell kerülni a szexualitás ilyen jellegű banalizálását. Egy ilyen kezdeményezésbe semmiképpen nem egyezne bele a római egyházközösség" - idézte Vallinit a La Repubblica című római napilap.

Az egyházzal ellentétben a diákok, a tanárok és parlamenti képviselők üdvözölték a kezdeményezést. Antonio Panaccione, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy egy felvilágosító beszélgetést követően a diákok, a szülők és a tanárok is egyhangúlag támogatták az ötletet. Livia Turco, az olasz demokrata párt képviselője pedig kifejtette: reméli, hogy más iskolák is követik majd a római intézmény példáját.

A természettudományos beállítottságú Kepler Gimnázium egy tavaly júniusi határozatnak megfelelően állítaná fel az automatákat a fiú- és lánymosdóban. A tartományi kormány ugyanis az AIDS-ellenes felvilágosító programja keretében célul és feladatul tűzte ki, hogy megkönnyítsék óvszerek beszerzését a diákoknak: a fiatalok a gyógyszertári árnál lényegesen olcsóbban, beszerzési áron juthatnának  hozzá a szexuális együttlét biztonságát elősegítő eszközökhöz.


mti

 

 

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.