2010. február. 26. 10:30 Eduline Utolsó frissítés: 2010. március. 01. 14:21 Közoktatás

Súlyosan bántalmaztak egy nyíregyházi diáklányt

A lányt az egyik társa bántalmazta, a rendőrség eljárást indított a verekedő középiskolai tanuló ellen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője pénteken.

A fiatalok az egyik nyíregyházi szakközépiskolában szerdán, az óraközi szünetben szólalkoztak össze - mondta Fülöp Gergely. A százados tájékoztatása szerint a verekedésben egy 16 éves lány olyan súlyosan bántalmazta 15 éves tanulótársát, hogy annak eltört az orrcsontja.

Az ügyben súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indult büntetőeljárás, a gyanúsított szabadlábon védekezik - tette hozzá a szóvivő.


mti

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.