2009. december. 28. 10:33 Eduline Utolsó frissítés: 2009. december. 28. 10:37 Közoktatás

Hiányszakmák tanulóinak kínál ösztöndíjat Zalaegerszeg

A gépiparhoz kapcsolódó szakmák tanulói számára kínál ösztöndíjat a zalaegerszegi önkormányzat, amely évente összesen 8 millió forintot biztosít a jelentkezőknek.

Az új tanulói támogatást a Zalaegerszegen élő és helyben tanuló középiskolások vehetik igénybe, ha gépészeti szakmacsoportban, gépi forgácsolónak, szerkezetlakatosnak vagy gépgyártás-technológiai technikusnak tanulnak. A szakiskolák 9. évfolyamára jelentkező tanulók, a szakiskolák 11. évfolyamát kezdők vagy a szakközépiskolák érettségit követő évfolyamába lépő tanulók nyújthatnak be pályázatot az ösztöndíjra.

Gyutai Csaba alpolgármeter elmondta: tanulmányi átlagtól függően havonta 6 és 15 ezer forint közötti összeget kaphatnak a szakiskolai, szakközépiskolai vagy szakképző iskolai tanulók. A rendelet a 2010 szeptemberében kezdődő tanévtől hatályos.

Az ösztöndíj egyelőre a helybeli diákok számára érhető el, de az alpolgármester azt mondta, már más települések is jelezték, hogy csatlakoznának a kezdeményezéshez. Így elképzelhető, hogy a zalai megyeszékhelyen kívül élők, de itt tanulók a későbbiekben szintén elnyerhetik ezt a támogatást.

 

mti

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.