2009. július. 30. 11:50 Eduline Utolsó frissítés: 2009. július. 30. 11:47 Közoktatás

Vizsgák utáni csúszópénz: kilenc tanárt ítéltek el

Kilenc zágrábi egyetemi tanárt ítéltek el korrupció miatt, miután kiderült, hogy pénzt fogadtak el diákoktól, hogy átengedjék őket a vizsgákon.

zágrábi egyetem

University of Zagreb

Az ügynek összesen 32 vádlottja volt. A horvát média arról ír csütörtökön, hogy a zágrábi megyei bíróság hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta nem jogerősen a zágrábi egyetem közlekedésmérnöki karának kilenc tanárát, illetve négy embert, akik közvetítettek közöttük és az egyetemi hallgatók között. A tanárokat öt évre eltiltották az oktatástól, s emellett vissza kell fizetniük a csúszópénzt is. Az ítélet szerint tanárok 200 eurótól 700 euróig kértek a diákoktól egy-egy sikeres vizsgáért.

Emellett 17 vádlott - közvetítők, diákok és szüleik - ellen felfüggesztett ítéleteket hozott a bíróság, némelyiküket pénzbüntetéssel sújtott, két embert pedig fölmentett a vádak alól. 

Az elítélt tanárok közül négyen doktori fokozattal rendelkeznek. Egyikük a közlekedésmérnöki kar egykori dékánhelyettese, Drazen Badanjak, akit egyszer már nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítéltek. Ő azzal védekezett, hogy semmi köze a mostani korrupciós ügyhöz, és a botrány "járulékos áldozataként" került a vádlottak padjára. 
  
Az Index horvátországi hírportál azt írja, hogy a közlekedési karon tovább folyik a hatósági fellépés a korrupció ellen: az ügyészség további 33 ember ügyében tett vádemelési indítványt hasonló bűncselekmények elkövetése miatt.


mti

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.