Aki jártas a klasszikus zenei életben, szeret utazni, szereti a fotókat, és a távközlés terén is tájékozott, joggal hihetné, hogy Laczkó Tóth Gergelyből sok van, holott nem egy tucat névről van szó.

Hány oldalad van?
Dedikált „oldalam” nincs, illetve ez az oldal  már majdnem annak számít, de ezt elhanyagoltam az utóbbi időben, nem töltöttem fel a képeket... Viszont nem vagyok egy egyhelyben ülő típus, szeretem magam kipróbálni különböző területeken és egyszer majd valamelyiken talán maradandót is alkotok. Jó lenne, ha ez pont a fotózás lenne, de ezért még sokat kell majd tennem.

Végignézve az önéletrajzodat – zeneművészeti, majd külkereskedelmi –, úgy tűnhet, mintha nem szerettél volna végleges döntést hozni, hogy mi is legyél, mi az oka ennek a változatosságnak?
Valószínűleg későn érő típus vagyok, és irtózom a kötöttségektől. Nem szeretem a végleges döntéseket, mert nem sok értelmük van – az élet szerintem éppen arról szól, hogy az ember változik és napról napra új döntéseket kell hoznia.

Melyik áll legközelebb a szívedhez, a zene, az üzlet, vagy a csúcstechnológia?
Mindhármat imádom, és egyikről sem szeretnék lemondani. Van, amikor az egyik fontosabb, van, amikor a másik – egyvalamiben biztos vagyok, mégpedig, hogy a csúcstechnológia és a zene között nincs szoros összefüggés, de minden más kombináció működhet.

Közös nevezőjük lehetne a matematika, milyen voltál matekból?
Matekból borzalmas voltam, pont annyit tanultam amennyi ahhoz kellett, hogy 4-es legyek, egy picivel sem többet, utáltam és nem kötött le – illetve pontosítanék: a geometria nagyon is, az algebra kicsit sem. A közös nevező egyébként szerintem nem a matematika, hanem a kreativitás, abban pedig biztosan jobb vagyok, mint matekból 

Miért folytattál zenei tanulmányokat, családi hagyomány, vagy belső késztetés?
Akár családi hagyomány is lehetne, mert Édesapám operaházi művész volt, Édesanyám pedig „csak úgy” nagyon tehetséges – de igazából azért lettem zenész, mert maximális pontszámot írtam a felvételin a Konziba, és így nem is küldték tovább a papírjaimat a másik helyre, ami az Erdészeti Szakközépiskola lett volna Sopronban. Sosem bántam meg, de ettől még tény, hogy másképp is alakulhatott volna az életem.

Miért váltottál a külkerre, hiszen a zeneművészetire bekerülni is nehéz, szép karriert is befuthattál volna...
A zeneművészetire nem nehezebb bekerülni, mint bármelyik másik egyetemre, legfeljebb „egzotikusabb” kívülről nézve (valószínűleg olyan lehet, mint az én szemszögemből nézve egy matematika/statisztika fakultáció a Közgázon…). Váltani azért váltottam, mert beleszerettem abba, amiről azt hittem, hogy az a marketing, és azzal akartam foglalkozni – tanulságos felismerés lett, hogy a marketing sokkal több és sokkal izgalmasabb annál, amit gondoltam 

Nem bánod, hogy nem a zeneszerzés a fő hivatásod?
Nem, mert ez a háttér így is nagyon sokat segít a jelenlegi és eddigi munkáimban.

Mitől jó egy jó zeneszerző?
Nem a zeneszerzőnek kell jónak lenni, hanem annak, amit komponál. Nincs jó vagy rossz zeneszerző, csak jó és rossz zene van, ilyen egyszerű. Vannak persze a meg-nem-értett zeneszerzők is, de azok csak simán a rossz zeneszerző kategória egyik alfaja.

Miért választottál elitiskolát (Open University Milton Keynes)?
Mert amikor elhatároztam, hogy megcsinálom az MBI fokozatot, ez volt az az iskola, ahol ezt meg lehetett munka mellett csinálni, angol nyelven lehetett tanulni és vizsgázni, és a végén egy olyan papírt kaphattam, amelyet elismernek határainkon kívül is. Ez utóbbi volt számomra a legfontosabb, hiszen már volt két diplomám, amelyek jól mutattak ugyan a falon a keretben, de külföldön nem értek fabatkát sem.

Vezető pozícióban dolgozol, hogyan látod, a frissen végzettek mennyire állnak távol a valós munkapiaci igényektől?
Sajnos a helyzet nem lett sokkal jobb ahhoz képest, mint amikor én diplomáztam – a diákokat a valódi életre még mindig elég kevés iskolában tanítják. Sok a könyvízű, begyepesedett és 40 éve ugyanabból a „fólia-gyűjteményből” tanító professzor, akiknél meg lehet ugyan tanulni az elméletet, de ennek a valódi élethez köze nem sok van. Persze, vannak iskolák/egyetemek, ahol nagy lépéseket tettek előre, de még mindig nagyon sok olyan jelentkezővel találkozom interjúk során, akik odáig sem jutnak el, hogy legalább a neten elolvassák, hová is jelentkeznek. Ebben addig nem is lesz szerintem jelentős előrelépés, amíg a felsőoktatást meg nem reformálják, és a Maslow-piramis, a BCG-mátrix és a Porter 5 forces mellé be nem kerül egy „Mit is mondjunk életünk első interjúján a Nagy Multivállalat Aznap 17. Interjúját Bonyolító HR-esének” tantárgy.

Mint apuka, mire fogsz törekedni gyermeked taníttatása során?
Mindenképp szeretném, ha a gyerekeim legalább 2 idegen nyelvet felsőfokon beszélnének, és lediplomáznának, mielőtt belevetik magukat a nagybetűsbe. Az, hogy mit fognak csinálni, a saját döntésük kellene, hogy legyen, nem szeretnék beleszólni, a lényeg, hogy szeressék és sikeresek lehessenek abban, amit csinálnak. Egyszerű…

Mit tudnál a tarisznyájába tenni, mi kell a sikeres karrierhez, szakterülettől függetlenül?
Megfelelő hozzáállás, nyitottság, jókor-jó-helyen-levés, egészséges önbizalom – és ezek mindenféle kombinációja. Meg persze intuíció és egy kis jövőbelátási képesség, de ezeket nem én fogom a tarisznyájukba tenni, hanem az Édesanyjuk.