Világranglista első 50-ben a Közgáz Közoktatás
Edupress

Világranglista első 50-ben a Közgáz

A Financial Times 2008-ban újra rangsorolta Európa és a többi földrész legjobb általános menedzsment mester képzéseit. A szeptember 29-én közzétett felmérés a gazdasági felsőoktatási intézmények közül a harmadik helyre helyezte a CEMS MIM (Community of European Management Schools Masters in Internatioanl Management) programot, amelyben hazánkban egyedüliként a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vesz részt. A karrierlehetőséget és az anyagi elismerést vizsgálva a BCE Gazdálkodástudományi Karának gazdálkodási szakos nappali képzését a huszonhatodik-huszonhetedik helyre sorolta az újság.

Világranglistán a Budapesti Corvinus Egyetem

A Financial Times által készített rangsorolás már két éve világméretű, az egész glóbuszra kiterjed. A megmérettetésben olyan nemzetközi minőségbiztosítási rendszer alapján átvilágított és elfogadott képzési programok vehettek részt, amelyek ötéves képzést nyújtanak, befogadnak BSc diplomával már rendelkező, más intézményben végzett hallgatókat; idegen nyelven oktatnak és külföldi partnerintézményekkel közös képzési programokat indítanak.

A felmérésbe előzetes szűrést követően a világ legjobb 55 egyetemi szintű oktatása került be, amelyből 50 intézményt rangsoroltak. A Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási szakos nappali képzése a félszáz intézményből álló mezőnyben a két évvel ezelőtti európai 25. helyről a globális 43. helyre került. A rangsorolásnál az intézmények adatai mellett a végzett hallgatók véleményét is figyelembe vették. A Budapesti Corvinus Egyetem különösen a hallgatói értékelésnél szerepelt jól. Az egykori diákok karrierlehetőségét tekintve 26. helyezett, a fizetések rangsorában 27. helyezett az ötven legjobb üzleti képzést nyújtó felsőoktatási intézmény rangsorában.

(www.edupress.hu)
Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.