2008. augusztus. 08. 11:30 Edupress Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 08. 20:15 Közoktatás

Közös kínai-magyar kutatás-fejlesztési pályázat

Közös kutatás-fejlesztési pályázatot indított a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és a kínai Shenzen városa. A pályázat elsősorban alkalmazott kutatásokat, illetve kísérleti fejlesztéseket támogat, amelyek révén eredeti hazai ötletek (alap- és alkalmazott kutatási eredmények) kerülhetnek gyártásba.

A tízmillió lakosú Shenzen Kína hetedik legintenzívebben fejlődő gazdaságú nagyvárosa, amely igen dinamikusan fejlődik - ezért is lehet ígéretes partnere az együttműködési szerződésnek. Ez az első alkalom, hogy a hivatal egy külföldi várossal kötött ilyen jellegű együttműködési megállapodást.

A pályázatra shenzeni-magyar konzorciumok jelentkezését várják; a magyar pályázat a konzorciumok magyar tagjait (vállalkozásokat, non-profit vagy költségvetési szervezeteket) támogatja. A shenzeni tagoknak Kínában kell benyújtaniuk támogatási kérelmüket. A pályázatokat a két kiíró intézmény szakértőiből álló Vegyes Bizottság értékeli. A bizottság tesz javaslatot a támogatandó pályázatokra, illetve a támogatások mértékére. A végső döntést az NKTH elnöke, illetve a külföldi partner által megnevezett vezető közösen hozza meg.

A kiírók a pályázattól azt várják, hogy az ötletek hasznosításán és piacra kerülésén túl a magyar-shenzeni tudományos és technológiai (TéT) kapcsolatok kialakulásához is hozzájárul. A projektek olyan technológiai innovációt is megalapozhatnak, amelyeknek további jelentős TéT-hatása várható (pl. kiválósági központok megalapozása, illetve szélesebb felhasználói kör létrejötte).

A pályázat - összhangban a kormány által elfogadott Tudományos, Technológiai és Innovációs Stratégia egyik kiemelt céljával - vállalkozások, illetve vállalkozások és költségvetési vagy non-profit kutatóhelyek közötti stratégiai partnerségek kialakításához kíván hozzájárulni. Ugyancsak fontos cél, hogy a támogatott projektekben - a hazai kutatóközösség utánpótlásának érdekében - fiatal kutatók, illetve PhD-hallgatók is szerephez juthassanak.Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás a projekt teljes futamidejére (az NKTH és a shenzeni finanszírozó részéről külön-külön) maximum 400 millió forint lehet. A pályázatra magyar részről összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre; várhatóan 3-6 projekt támogatására kerülhet majd sor. A megvalósítandó projektek futamideje maximum 2 év.

A részletes pályázati kiírás megtalálható az NKTH honlapján (http://nkth.gov.hu). További információ a (1) 484-2893-as telefonszámon, vagy a kommunikacio@nkth.gov.hu e-mail címen kapható.

www.edupress.hu
Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on

Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.